Infostart.hu
eur:
363.2
usd:
322.78
bux:
144503.72
2026. október 16. péntek Gál

Hagel egy NATO-n belüli szakadástól tart

Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter aggodalmát fejezte ki csütörtökön amiatt, hogy szakadás keletkezhet a NATO-n belül, mivel a szövetség északi országai a növekvő orosz fenyegetésre akarnak összpontosítani, míg a szövetség déli tagjait inkább az Észak-Afrikából érkező külföldi harcosok beáramlása aggasztja.

A NATO-tagállamok védelmi minisztereinek brüsszeli tanácskozásán részt vevő Hagel ennek kapcsán azt mondta, hogy most az egységnek és a bölcs beruházásoknak van itt az ideje, és a NATO-nak minden kihívást egyszerre kell kezelnie.

A NATO tagállamai régóta megosztottak abban, vajon a szövetségnek mire kell összpontosítania erőforrásait. Az elmúlt év eseményei pedig csak tovább élezték ezt a vitát, mivel a NATO egyik szárnyára orosz fenyegetés nehezedik, míg másik szárnya ellen iszlám szélsőségesek hajtottak végre terrorcselekményeket.

Közben Philip Breedlove, a NATO európai szövetséges erőinek főparancsnoka egy Brüsszelben adott interjúban arra figyelmeztetett, hogy az Ukrajna fegyverekkel való ellátására irányuló bármilyen lépésnél számításba kell venni Oroszország esetleges dühös reagálását.

Breedlove az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy az Egyesült Államok vagy más nyugati országok bármilyen (ezzel kapcsolatos) lépése "még élesebb reakciót válthat ki Oroszország részéről".

Az elmúlt napokban több olyan jelzés is érkezett Washingtonból, amely szerint az Egyesült Államok Ukrajna védelmi célú fegyverekkel való ellátását fontolgatja, hogy a kijevi kormány megvédhesse fegyveres erőit a Moszkva támogatását élvező kelet-ukrajnai szakadárok egyre erőteljesebb támadásaival szemben. Breedlove és más amerikai vezetők viszont változatlanul azon az állásponton vannak, hogy a konfliktusnak nincs katonai megoldása, még ha Ukrajnának joga is van az önvédelemhez.

"Mindent, amit teszünk, úgy kell mérlegelnünk, hogy azzal közelebb kerüljünk az általunk megtalálni kívánt politikai megoldáshoz" - mutatott rá a NATO európai szövetséges erőinek főparancsnoka. "Úgyhogy mindenfajta támogatásról annak a fényében kell dönteni, hogy arra mi lehet majd Oroszország reakciója" - tette hozzá.

Breedlove arról nem beszélt, hogy ő maga milyen tanácsot adott ez ügyben az amerikai kormánynak vagy a NATO vezető testületeinek. Azt azonban tényként kezelte, hogy Oroszország az ukrán határon át továbbra is korszerű nehézfegyverekkel, légvédelmi eszközökkel és katonákkal támogatja a szeparatista erőket.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

A Böszörményi út átfogó felújításának tervezése során a korábbi verzió helyett várhatóan az úgynevezett koppenhágai modell alapján alakítaná ki az új kerékpárutat az önkormányzat, miután a helyi képviselő-testület jóváhagyta az erre vonatkozó módosító javaslatot. A döntés célja, hogy a kerékpárosok maximális védelmet kapjanak a gépjárműforgalomtól és a balesetveszélyes villamossínektől, miközben az utca parkolókapacitása sem csökken. A tervet mégis rengeteg kritika övezi, a helyi lakosok siratják a parkolókat és még több zöldet követelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×