Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
324.38
bux:
0
2026. október 16. péntek Gál

Magyarországon is új állandó egységet telepíthet a NATO

A NATO több térségbeli tagállam mellett Magyarországon is új állandó egységet telepíthet egy tervezet szerint, amelyet február elején vitatnak meg az észak-atlanti szövetség védelmi miniszterei - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német lap.

A beszámoló szerint a balti államokban, Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában és Magyarországon egy-egy kisebb, nagyjából 40 fős egységet telepítenek, fele-fele arányban a fogadó állam és a NATO katonáiból.

A NATO-csapatok integrációs egysége (NATO Force Integration Unit) nevű alakulatok feladata a szövetség lándzsahegyének nevezett (Spearhead Force) új közös harci egység fellépésének szervezése lesz a szövetség keleti határvidékén.

A Spearhead Force létrehozásáról a tavalyi NATO-csúcstalálkozón döntöttek. Az úgynevezett nagyon magas készültségi szintű, több ezer fős egység 2016-tól működik majd és akár két napon belül bevethető lesz bárhol a világon kollektív védelmi, illetve válságkezelő feladatok végrehajtására a walesi Newportban tartott csúcson elfogadott terv szerint.

A NATO jelenleg is rendelkezik gyorsreagálású erővel, ez a NATO Response Force (NATO reagáló erő, NRF), amelynek azonban néhány hétre van szüksége a bevetéshez.

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung beszámolója szerint az új közös harci egység létrehozásáig az NRF "a kísérleti nyúl", ezzel a jelenleg német-holland vezetés alatt álló szárazföldi alakulattal próbálják ki, hogy miként működhet a nagyon magas készültségi szintű erő. Így az idén az NRF kötelékében szolgáló katonákkal riasztási és logisztikai gyakorlatokat tartanak.

Címlapról ajánljuk
Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.

Közös energiaár-letörési tervet készít az EU – éjszaka a csúcson

A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát hangsúlyozták.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×