Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
324.2
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Steinmeier: rontja Németország tekintélyét a Pegida

Rontja Németország nemzetközi tekintélyét az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom - mondta a német külügyminiszter egy vasárnapi interjúban.

Frank-Walter Steinmeier a Bild am Sonntag című lapban megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy Németországban "alábecsülik, milyen károkat okoznak a Pegida idegenellenes és rasszista lózungjai és plakátjai".

Az ilyen megnyilvánulásokkal kapcsolatban "a világ nagyon figyel Németországra, ha akarjuk, ha nem" - mondta a német diplomácia vezetője, megjegyezve, hogy külföldi útjain "állandóan rákérdeznek" a drezdai központú mozgalom ügyére.

Az ország tekintélyének, hitelességének védelmében igen fontos "világosan, egyértelműen kimondani, hogy a Pegida nem Németország nevében beszél" - tette hozzá.

Steinmeier kiemelte, hogy "idegesíti" a Pegida attitűdje, viszonyulása Németországhoz, amely azon az állításon alapul, hogy nem szabad mindent kimondani, a hétköznapi ember panaszait pedig nem hallgatja meg senki.

"Ez egyszerűen nem igaz, és csak ürügy arra, hogy félelmet keltsenek az eszement követeléseikkel", és "uszítsanak a külföldiek és a muzulmánok ellen" - mondta Frank-Walter Steinmeier.

Arra a kérdésre, hogy a politikai rendszer szereplőinek minként kellene kezelniük a Pegidát, azt mondta, hogy a társadalomban elbizonytalanodás, aggodalom tapasztalható, és a politikusoknak beszélniük kell a csalódott, magukat hátrányos helyzetbe szorítva érző emberekkel. Az "önjelölt népképviselőkkel" viszont nem kell szóba állni - tette hozzá a szociáldemokrata politikus, aki szerint a Pegida szervezői azért igyekeznek a politikai menedékjog ügyét a középpontba állítani, mert "a menekültüggyel egyszerűbb mozgósítani az elbizonytalanodott embereket, mint az olyan bonyolult témákkal, mint az infrastrukturális elmaradottság vagy a társadalom elöregedése".

A parlamenti pártok körében általános vélekedés, hogy nem szabad kapcsolatba lépni a Pegida szervezőivel és irányítóival, de komolyan kell venni mindazok aggodalmait és félelmeit, akik a mozgalom felvonulásain menetelnek. Ugyanakkor vannak, akik szerint velük sem érdemes beszélni.

"Mindenki felelős a tetteiért, és azért is, hogy kinek a zászlaját követi, ezért én nem szeretnék párbeszédet kezdeni olyan emberekkel, akik hangulatot keltenek a bevándorlók, a külföldiek és a másként gondolkodók ellen" - utalt a Pegida-tüntetések résztvevőire egy hét végi interjúban Yasmin Fahimi, a szociáldemokraták (SPD) főtitkára.

A párt elnöke, Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter viszont szombaton Drezdában részt vett egy fórumon, amelyet a Pegida híveinek rendezett az állampolgári ismeretek terjesztésével foglalkozó német állami intézmény, a Politikai Képzés Szövetségi Központjának (bpb) szászországi szervezete (SLpB) a mozgalom és a politika közötti párbeszéd előmozdítása céljából. Gabriel jelezte, hogy magánemberként vett részt a beszélgetésen, de az SPD-ben így is többen bírálták.

A Pegida tavaly október óta szervez felvonulásokat a drezdai belvárosban hétfő esténként a rendszerváltás idején tartott hétfői demonstrációk mintájára. A tüntetéseken hétről hétre többen mentek el, legutóbb 25 ezren voltak. A január 19-re szervezett, sorban 13. felvonulást elhalasztották, mert az alapító-főszervező Lutz Bachmannt ismeretlenek halálosan megfenyegették.

Bachmann azóta lemondott a mozgalmat szervező egyesület elnöki tisztségéről, mivel gyűlöletre uszítás gyanúja miatt eljárás indult ellene. A drezdai ügyészség egy Facebook-bejegyzés miatt indított eljárást, amelyben Bachmann egyebek között állatoknak nevezte a Németországban menedékjogot kérő külföldieket és úgy vélekedett, hogy nincsenek "igazi" háborús menekültek. A Pegida lemondott vezetője körül botrány alakult ki egy szelfi miatt is, amelyen Adolf Hitler náci vezért idéző bajusszal és hajviselettel látható.

A mozgalom hétfő helyett vasárnap tartja a következő drezdai felvonulást. A döntést azzal indokolták, hogy hétfőre ellendemonstrációkat jelentettek be, és nem akarnak összetűzést az ellenük tüntető "baloldali káoszbrigádokkal".

Hétfőn "Nyitott és sokszínű - Drezda mindenkinek" címmel tartanak szabadtéri rendezvényt a szászországi főváros központjában, számos neves művész, köztük Herbert Grönemeyer zenész, színész közreműködésével.

A Pegida Drezda után több más nagyvárosban is megjelent, Münchenben például a Bajorország a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Bagida), a német fővárosban pedig a Berlin a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Bärgida) nevű mozgalom kezdett felvonulásokat szervezni, a drezdaihoz hasonló, nagyobb tömeget azonban eddig nem sikerült mozgósítani, az ellentüntetéseken pedig mindig nagyságrendekkel többen jelentek meg.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdék átmeneti lejtmenet után, ami elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat érintette, végül összességében pluszban zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×