Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.32
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Meghalt a szaúd-arábiai király

Meghalt a szaúd-arábiai uralkodó - jelentette a sivatagi királyság állami televíziója pénteken a trónörökös tájékoztatására hivatkozva.

A kilencvenegy éves Abdallah bin Abdel-Aziz 2005 óta állt az olajban gazdag szunnita vezetésű ország élén. Csütörtök éjjel érte a halál. Decemberben kórházban került tüdőgyulladás miatt, csak gép segítségével tudott lélegezni.

Az al-Dzsazíra hírtelevízió értesülései szerint az uralkodót a muszlim hagyományoknak megfelelően még pénteken eltemetik.

Abdallah király az Egyesült Államok szövetségese volt, támogatta az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szembeni harcot és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni koalíciót. Uralkodása alatt azonban Szaúd-Arábia továbbra is ultrakonzervatív ország maradt, noha Abdallah nevéhez több - megfigyelők szerint nyugati szemmel óvatosnak tűnő, szaúdi mércével mérve viszont jelentősnek mondható - reformkezdeményezés is fűződött.

2011-ben például ígéretet tett arra, hogy a nők is szavazati jogot kapnak a helyhatósági választásokon (az abszolút monarchiában csak helyhatósági voksolást szerveznek), jelöltethetik magukat különféle posztokra és bekerülhetnek a parlamentet helyettesítő Tanácskozó Gyűlésbe is. Abdallah uralkodása idején engedélyezték a nőknek, hogy - meglehetősen szigorú feltételek teljesülése esetén - autót vezessenek. Az uralkodó fontosnak tartotta a fiatalok munkanélküliségének csökkentését és a felzárkóztatást, többek közt az oktatás területén - emlékeztetettek a BBC által megszólaltatott szakértők.

Abdallah több mint két évtizedig volt meghatározó alakja a szaúdi politikának: trónra lépése előtt tíz évig régensként irányította az országot, miután testvére, Fahd király agyvérzést kapott. Fivére 2005-ben bekövetkezett halála után lett király, 80 éves múlt akkor.

Abdallah az ország története egyik legkedveltebb uralkodója volt, részben a már említett reformok révén. Népszerűsége hozzájárult ahhoz, hogy a 2011-es arab tavasz idején Szaúd-Arábiában csak kevés tüntetés volt, azokkal szemben viszont kemény fellépést rendelt el. Különösen a fiatalok kedvelték, és tekintettel arra, hogy a sivatagi királyság lakosságának 60 százaléka 30 év alatti, ez jelentős támogatást jelentett számára.

Abdallah halálával a trón Szalman bin Abdel-Aziz hercegre, az elhunyt uralkodó 79 éves fivérére szállt. Szalman herceg egészségi állapota sokakban aggodalmat kelt, nemrég ugyanis agyvérzése volt, ami miatt nem tudja mozgatni egyik karját. Az új uralkodó pénteken bejelentette, hogy egyik fivérét, Mukram herceget nevezte ki trónörökösnek.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×