Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.41
bux:
143643.6
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Indonéziában eltűnt egy utasszállító repülő

Elveszett a kapcsolat Indonéziában vasárnap egy személyszállító repülőgéppel, a hatóságok nagy erőkkel keresik a járatot, amely Szingapúrba tartott. Az indonéz hírügynökség szerint a gép feltehetőleg lezuhant.

Az AirAsia malajziai székhelyű fapados légitársaság QZ 8501-es járata Surabayából Szingapúrba tartott, amikor eltűnt a jakartai légi irányítás műszerei elől, helyi idő szerint 6 óra 17 perckor (közép-európai idő szerint 0.17-kor). A kapcsolat az első jelentések szerint a felszállás után 42 perccel veszett el, amikor vélhetőleg a Jávai-tenger fölött, Kalimantan (Borneó) és Jáva között járt. Az Airbus A320-200 típusú gépnek közép-európai idő szerint 1.30-kor kellett volna megérkeznie.

Később az Antara indonéz állami hírügynökség az illetékes hatóságok szóvivőjére hivatkozva azt jelentette, hogy a valószínűleg lezuhant gép roncsai a Szumátra és Borneó közötti Belitung szigettől 145 kilométerre lehetnek.

Hadi Mustofa, az indonéziai közlekedési minisztérium illetékese szerint előzőleg a pilóta az útvonal módosítására, nagyobb magasságba emelkedésre kért engedélyt, hogy elkerülje az előtte lévő felhőket. A gép ezt követően eltűnt a légi irányítás radarképernyőjéről. Felkutatására nagy erőket mozgósítottak mindkét ország hatóságai, a keresésbe bekapcsolódott a szingapúri légierő és a haditengerészet is.

Az utasok és a személyzet létszámáról eltérő adatok vannak: 155-161-162 emberről szólnak a jelentések. A brit hírügynökség felsorolása szerint 149 indonéz, 3 koreai és 1-1 szingapúri, brit és malajziai utas volt (köztük 16 gyerek és egy csecsemő), és ehhez adódik a 6-7 főnyi személyzet.

A The Straits Times című, szingapúri központú lap internetes oldala szerint az induláskor bejelentkező 155 utas megoszlása hetven férfi, 68 nő, 16 gyerek és egy csecsemő volt. A lap azt is megjegyzi, hogy az utaslistán szereplők közül 23-an nem jelentek meg a beszálláskor: 11 férfi, nyolc nő és négy gyermek, az utóbbiak között három csecsemő.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×