Infostart.hu
eur:
365.16
usd:
325.88
bux:
0
2026. október 12. hétfő Miksa

Újabb településekre támadt a Boko Haram Nigériában

Újabb településeket támadtak meg csütörtökön a Boko Haram nevű iszlamista terrorszervezet fegyveresei Nigéria északkeleti részén - közölték helyi lakosok az AFP francia hírügynökséggel.

A katonai egyenruhát viselő fegyveresek mintegy húsz gépjárműből álló konvojjal érkeztek a Gombe szövetségi állambeli Bajoga településre, s ott összecsaptak a helyi biztonsági erőkkel. A támadók rendőrsöket és pártszékházakat gyújtottak fel, bankokat fosztogattak. A hadseregnek végül háromórás harc után sikerült kiszorítaniuk a területről a szélsőségeseket, akik ezután az onnan mintegy öt kilométerre fekvő Ashaka település felé vették az irányt - derült ki szemtanúk beszámolóiból.

Az elmúlt egy hét alatt közel 350-en haltak meg terrorcselekmények következtében az Afrika legnagyobb kőolajtermelőjének számító ország északi részén. A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Észak-Nigériában. A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet becslései szerint a csoport tagjai legalább kétezer civil lakossal végeztek az év eleje óta.

A szervezet áprilisban azzal került a nemzetközi sajtó figyelmének középpontjába, hogy elrabolt 276 iskolás lányt, majd azzal fenyegetőzött, hogy eladja őket rabszolgának. A Chibokból elrabolt lányok közül több mint kétszázan továbbra is a szervezet fogságában vannak.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×