Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
327.14
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

"Tudnunk kell, mit tegyünk, ha a rosszal kerülünk szembe"

Újabb magyar embermentők leszármazottjai vehették át a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntetését.

Meg kell védenünk a demokratikus értékrendünket, gátat kell vetnünk a szélsőséges és kirekesztő megnyilvánulásoknak, ugyanis ezek ma is veszélyt jelentenek - mondta Pintér Sándor a budapesti rendezvényen. A belügyminiszter kiemelte: mindannyian törekedjünk arra, dolgozzunk azért, hogy soha többé ne lehessen kirekeszteni, meggyalázni, meggyilkolni embereket származásuk vagy vallásuk miatt.

A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntetése a holokauszt alatt életük kockáztatásával zsidókat mentő nem-zsidók - egyik legmagasabb - izraeli állami kitüntetése. Az eddigi több mint 24 ezer kitüntetett közül 791 volt magyar. A legutóbbi tizenegy posztumusz elismerés egy részét családtagok vették át, akinek nincs élő rokona, annak díját a Jad Vasem Intézetben őrzik.

Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete úgy fogalmazott: azokat a magyarokat tüntetjük ki, akik nem fordították el fejüket az emberiség történetének legrettenetesebb időszakában és a Világ Igazaként viselkedtek. Mindannyiuk mögött egy eltérő, de hasonló sajátosságokkal rendelkező hősies történet rejtőzik - tette hozzá.

A nagykövet hangsúlyozta: nem elég jónak lennünk, tudnunk kell, mit tegyünk, ha a rosszal kerülünk szembe. Nem elég a gyerekek toleranciára nevelése, a világ összes gyermekét meg kell szabadítanunk a gyűlölet bénító terhétől - hangsúlyozta.

A Világ Igaza magyar kitüntetettjeit hősies helytállásukért a Magyar Állam 1995-óta a Bátorságért Érdemjelben részesíti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×