Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
327.09
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Barroso nem elégedett a haladással

Elégedetlen a növekedést célzó uniós reformok megvalósításának ütemével az Európai Bizottság elnöke.

José Manuel Barroso csütörtökön, néhány órával az uniós állam-, illetve kormányfők tanácskozása előtt, egy szakmai rendezvényen szóvá tette, hogy a tagországok még mindig vonakodnak olyan beruházásokat finanszírozni, amelyek a júniusi csúcson elhatározott növekedési és munkahely-teremtési tervek megvalósításához szükségesek.

"Nem vagyok boldog attól, amennyi haladást eddig sikerült elérni" - mondta az EU központi javaslattevő-végrehajtó intézményének első embere. Reményét hangoztatta ugyanakkor, hogy a csütörtök-pénteki EU-csúcs "erőteljes politikai lendületet ad" az ügynek.

A szakmai rendezvényen részt vett Herman Van Rompuy, az uniós állam-, illetve kormányfők testülete, az Európai Tanács elnöke is. Közölte: azt fogja javasolni a délután kezdődő csúcstalálkozó résztvevőinek, hogy vállaljanak szerződéses kötelezettséget a növekedési reformok megvalósítására.

Barroso kitért a spanyol helyzetre is: azt mondta, hogy az Európai Bizottság kész cselekedni, ha Spanyolországnak sürgős pénzügyi segítségre van szüksége, de - tette hozzá - az erre vonatkozó kérés előterjesztéséről Madridnak kell döntenie. Ilyen kérés pedig egyelőre nem érkezett - közölte.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×