Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Történetének legnagyobb válságát éli az EU Barroso szerint

Történetének legnagyobb kihívásával néz szembe jelenleg az Európai Unió José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök szerint.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az unió általános "állapotáról" szerdán elmondott beszédében a végrehajtó testület elnöke úgy vélte, nem csupán gazdasági és szociális válság sújtja az EU-t, de bizalmi válság is. Ez utóbbi leküzdéséhez szerinte elsősorban azt kell bizonyítani, hogy az uniós országok képesek megoldani a gazdasági nehézségeket.

A külső szemlélők is meg kívánnak bizonyosodni arról, hogy a sérülékenyebb tagállamok eltökéltek a reformok lefolytatására, a tehetősebbek pedig a további szolidaritásra - fogalmazott.

Beszélt Barroso a válság nyomán megerősödött nacionalista és populista veszélyről is. Ez utóbbi szerint már az unió fő vívmányainak korlátlan érvényesülését fenyegeti, mint a közös pénz és a személyek szabad mozgása.

A bizottság nem fogadja el az állampolgárok jogainak megnyirbálását, a visszalépést az említett vívmányok területén - jelentette ki.

Hangsúlyozta azt is: nemzeti érdekek nem kérdőjelezhetik meg az EU egységét. Szintén nem szabad hagyni azt, hogy Európa széttöredezzen - tette hozzá.

Barroso emlékeztetett ara, hogy a mai Európai Uniót eredetileg a második világháború utáni törékeny helyzet stabilizálására, a tartós béke garantálására hozták létre. Az európai és a világbéke garantálásához ma is szükség van az európai együttműködésre - vélte.

Minden bizonnyal Barack Obama amerikai elnökre célozva Barroso arról is beszélt, hogy európai büszkeségét bántja, amikor más nemzetközi szereplők "atyáskodó tanácsokat" adnak az uniónak arra, hogy mit kell tennie a válság leküzdéséhez. Bizonyosságát fejezte ki, hogy az EU maga is meg tudja oldani a problémáit demokratikus intézményeinek, a központi szervekben és a tagországok vezetőiben meglévő politikai akaratnak köszönhetően.

A bizalom helyreállításához szerinte a gazdasági növekedés stabilizálására, igazi politikai vezetésre, fegyelemre és szolidaritásra egyaránt szükség van.

Meg kell teremteni a valódi gazdasági uniót, a lehető legszorosabb gazdaság és politikai egységet kell létrehozni - hangoztatta Barroso, bejelentve, hogy testület ezzel kapcsolatban újabb javaslatokra készül.

Felhívta a figyelmet arra, hogy mindehhez a döntéshozatal gyorsításáéra is szükség van az unióban. Ez pedig szerinte az EU szerződéseinek további módosítását is szükségessé teheti.

Barroso hangoztatta azt is, hogy Horvátország csatlakozásával az unió erősebbé válik. További támogatásáról biztosította az arab országokban zajló demokratikus átmenetet, és megerősítette, hogy az EU eközben nem feledkezik meg kelet-európai szomszédjairól sem.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat. Magyar Péter egy interjúban elmondta, hogy Zelenszkij arra kérte, a négyszemköszt tartott brüsszeli egyeztetésükön, hogy az ukrán kukorica áthaladhasson Magyarországon. A magyar kormányfő szerint ennek nincs akadálya, amennyiben az el is hagyja az országot Nyugat-Európa felé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×