Infostart.hu
eur:
385.35
usd:
331.71
bux:
121997.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Megbénult a pozsonyi magyar kulturális intézet

Megbénult a pozsonyi magyar kulturális intézet működése - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtökön.

Rámutat, hogy az eddigi igazgató, Krasztev Péter megbízása június 30-án lejárt. Az intézetnek januártól igazgatóhelyettese sincs, így az igazgatói jogköröket senki sem gyakorolja. Ez azt jelenti, hogy az intézet dolgozói még egy villanykörtét sem vásárolhatnak.

Az újság emlékeztet: a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének pozsonyi igazgatói posztjára május elején írt ki pályázatot a budapesti Balassi Bálint Intézet. A beérkezett pályázatok kiértékelésének határideje június 30-a volt, a bizottság június 28-án ült össze, a pályázatot szabályosnak, de érvénytelennek nyilvánította, mivel a határon túli magyar kulturális intézetek felügyeletét közben átvette a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Balassi Intézet pedig nem tartotta magát kompetensnek az igazgató kijelölésére.

A Navracsics Tibor vezetése alatt álló minisztérium még nem hozta nyilvánosságra, hol tart az új igazgató kinevezésének ügye. Az egy hete leköszönt igazgató, Krasztev Péter már februárban jelezte a Balassi Intézetnek, hogy a működés zavartalansága érdekében meg kellene fontolni megbízatása meghosszabbítását, amíg az új igazgató megérkezik.

"Az illetékes minisztériumból erre eddig semmilyen választ nem küldtek. Az intézet jelenleg működésképtelen, mivel ez év januárjától igazgatóhelyettes sincs, azaz nincs aki aláírja a szerződéseket, számlákat. Aláírási joga egyedül az intézet gazdasági munkatársának van, ez azonban nem elég, mivel a bankok és a hivatalos szervek csak két illetékes személy által aláírt dokumentumokat fogadnak el" - magyarázta a helyzetet a lapnak Krasztev Péter.

Elmondta: "A költségvetésben szereplő júniusi rendezvények magyarországi közreműködőinek tiszteletdíját nem tudja kifizetni a pozsonyi magyar intézet, banki átutalást nem hajthat végre, a nyári, illetve őszi rendezvények támogatása is veszélyben forog, mivel nincs, aki a program megvalósulását visszaigazolja."

Egyelőre homály fedi, ki lesz az új igazgató, és mikor foglalja el hivatalát - írta az Új Szó.

Címlapról ajánljuk

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×