eur:
395.36
usd:
366.39
bux:
65488.85
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ilyenek a milliárdosok

Csaknem két és fél ezer milliárdos van a világon, a zömük férfi, és a legtöbb közülük nem amerikai, hanem európai.

A létszámuk is nőtt és a vagyonuk is a Földön élő milliárdosoknak 2015-ben - ez derült ki a Wealth-X most közzé tett tanulmányából.

A 2473 milliárdos összvagyona 7,7 ezer milliárd dollár volt tavaly, ami 5 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A legtöbb milliárdos Európában él, az amerikai kontinens a második, de szorosan követi az ázsiai-csendes-óceáni térség a fejlett világét, egyébként tavaly ez utóbbi térség négyszer annyi milliárdost termelt, mint az amerikai régió.

A milliárdosok felének „mindössze" 1-2 milliárd dollárja van, 2-5 milliárddal pedig több mint 800-an rendelkeznek, és mindössze 5-en vannak, akiknek 50 milliárd dollár feletti a vagyonuk.

A milliárdosok 87 százaléka saját erejéből lett vagyonos, emellett rohamosan nő azok száma, akik a vagyonukat részben öröklik.

Nem szerint óriási a különbség: a 2179 férfi milliárdos mellett, 294 nő van, és az átlag életkor 60 év fölött mindkét nem esetében, 62 a nőknél, 63 a férfiaknál.

Egyre kevesebb a milliárdosok között az, aki a pénzügyi világból jön, és nőtt azok aránya, akik biztosítói területről, vagy üzleti és IT szolgáltatási területről érkezik a milliárdosok közé.

A legtöbb milliárdos rendelkezik diplomával, és közel negyedük mesterképzésen is részt vett, tizedük pedig doktori címmel rendelkezik.

Az egyetemek közül továbbra is a Harvard a legnépszerűbb, második helyezett a Stanford. Kedvenc időtöltése a gazdagoknak a jótékonykodás, és csak ezt követi az utazás, harmadik helyen a művészet, de az első 10 kedvenc időtöltés között van a divat, a politika, a borok, a hajózás és az autózás is.

A milliárdosok zöme, 85 százaléka házasságban él, a nők között magas az özvegyek aránya, és a gyermekek száma 3-ra nőtt a milliárdosoknál, igaz, ez a vagyon felaprózódásához is vezethet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×