eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Halálos üzemi baleset Dunaújvárosban

Halálos üzemi baleset történt péntek hajnalban Dunaújvárosban, az egyik Vasmű úti gyárban - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken. Az ISD Dunaferr Zrt. - megerősítve a baleset tényét - közölte, egy kölcsönzött munkaerőként foglalkoztatott dolgozó hunyt el.

Szabó-Bisztricz Anett katasztrófavédelmi szóvivő elmondta, hogy egy munkásra nagy mennyiségű fémhulladék hullott. A balesethez a létesítményi tűzoltókat riasztották, ők segítettek az elhunyt kiemelésében.

Hozzátette, hogy a munkabaleset nem veszélyes üzemben és nem veszélyes anyag környezetében történt.

Jankó Zoltán, a Fejér Megyei Kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervének igazgatója az MTI érdeklődésére megerősítette a baleset tényét. Elmondta, hogy a baleset pénteken hajnali fél egykor történt, és a rendőrség bevonásával, közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a körülményeit.

Az ISD Dunaferr Zrt. közleménye szerint az ércelőkészítő és darabosító üzemben pénteken hajnalban tragikus kimenetelű munkabaleset történt. A baleset következtében egy ember - a vállalat kölcsönzött munkaerőként foglalkoztatott dolgozója - a helyszínen elhunyt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×