Infostart.hu
eur:
388.66
usd:
330.03
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Tovább drágulhatnak az élelmiszerek

A következő félévben élelmiszer árrobbanásra nem, inkább egy kisebb mértékű, akár több lépcsőben megvalósuló, 10 százalék körüli élelmiszer áremelkedést vár az Agrárgazdasági Kutató Intézet.

A felmérés szerint az alapvető élelmiszerek ára termékenként eltérő mértékben, de összességében mintegy 10 százalék körüli ütemben emelkedhet.

Október és a jövő év márciusa között a fehér kenyér fogyasztói áremelkedése a szakemberek szerint előreláthatólag nem haladja majd meg a 15-20 százalékot; a nyerstej felvásárlási ára összességében 6-9 százalékkal lehet magasabb az augusztusi árszintnél és kilogrammonként 84-87 forint közötti sávban mozog majd. Ennek megfelelően a tej fogyasztói árának emelkedését a szakértők 5-7 százalék között valószínűsítik.

A vágósertés termelői ára 5-10 százalékkal emelkedhet az augusztusi árakhoz képest, így élősúlyban számítva kilogrammonként 420-440 forint között alakul. A sertéshúsok fogyasztói árában a termelői árnál kisebb emelkedéssel számolnak a kutatók.

A vágócsirke termelői ára szintén tovább nőhet, és a 2012. augusztus havinál, akár 8-10 százalékkal is magasabb lehet. A szakértők számításai alapján a kilónkénti 294-299 forint közötti tartományban mozoghat. A bontott csirke fogyasztói árának emelkedését pedig 6-8 százalék között valószínűsítik a következő hat hónapban.

Az elmúlt hetek betakarítási adatai, és piaci fejleményei alapján nem várható élelmiszer árrobbanás, inkább egy kisebb mértékű, akár több lépcsős élelmiszer áremelkedés következhet be.

Az Európai Bizottság előrejelzései szerint a következő gazdasági évben tartósan magas, de lassan csökkenő árakra lehet számítani a takarmánypiacon. A magas takarmányárak a feldolgozott, és hústermékek árában minden bizonnyal emelkedés okoznak, aminek mértéke azonban nehezen megbecsülhető. Az idén Magyarországon és a világpiacon is drága a takarmány a gyenge termés miatt; az árak szeptemberben tetőztek, azóta kismértékű árcsökkenés kezdődött - olvasható az összefoglalóban.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Brutális ütemben fejlődött idén a mesterséges intelligencia - Karnyújtásnyira lehet az AGI?

Brutális ütemben fejlődött idén a mesterséges intelligencia - Karnyújtásnyira lehet az AGI?

2025-ben a technológia terén egyértelműen szinte minden a mesterséges intelligencia fejlődéséről szólt, a vezető AI-vállalatok pedig rendkívüli tempóban dobták idén piacra az újabbnál újabb megoldásaikat. Bár az év során sokan tartottak az "AI lufi" kidurranásától, a benchmarkok alapján az új modellek messze felülmúlták a tavalyiakat, bizonyos területeken pedig már meg is haladták az emberek képességeit. Az LLM-ek mérhető tudása azonban csak az egyik fontos tényező: az automatikus működés a másik elem, amelyről idén gyakran szó esett, különösen az általános mesterséges intelligencia (AGI) elérésével kapcsolatos várakozásokra utalva. A fejlődés ugyan egyértelműen látszik ezen a területen is, a vállalatvezetők és AI-kutatók igen megosztottak a kérdést illetően: egyesek szerint két évre, mások szerint egy évtizedre vagyunk a legokosabb emberek képességeit meghaladó, teljesen autonóm működésre képes AI-rendszerektől. Sőt, egyes vélekedések szerint addig még az AI-hoz való teljes tudományos megközelítésnek is változnia kellene.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×