Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Stumpf István: "Szűkíteni kell a multik kedvezményeit"

Erős, de nem szükségtelenül korlátozó államra van szükség, és erős társadalomra - így összegezhető a Figyelő TOP 200 konferencián felszólaló előadók véleménye. Emellett elhangzott, hogy az állam szabályozói szerepe megnőtt a válság miatt, de nem szabad túlszabályozni, mert az további problémákat okoz.

A legfontosabb egy erős társadalom léte - mondta Kiss Ulrich jezsuita lelkész a figyelő top 200 konferencián. A lelkész szerint ahhoz, hogy harmonikus legyen az együttműködés az állam, a piac és a társadalom között, tekintettel a piacra, a termelésre és a fogyasztásra, nem elég az erős állam, vagy az erős piac.

A Magyar Nemzeti Bank alelnöke előadásában azt hangsúlyozta, hogy a válságok után természetes reakció a rendcsinálás, de az államnak nem szabad most túlszabályoznia. Király Júlia azt mondta: semmiképpen nem kell megmenteni a devizahiteleseket, főleg nem az adófizetők pénzéből, mert ennek a megmentésnek komoly veszélye van, és bírálta a kilakoltatási moratóriumot is.

A jegybankár szerint ezzel a problémával meg kell tanulni együttélni, és idő kell, hogy az állomány nagysága csökkenjen, egyben szorgalmazta a pozitív adóslista létrehozását.

Fodor István, a Bölcsek Tanácsának tagja kiemelte: aktív, erős, centralizált államra van szükség, és határozottan szét kell választani a gazdasági és a politikai hatalmat.

Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója szerint a mostani válság oka, hogy mind a piac, mind pedig az állam elhanyagolta feladatait: a tőke a társadalmi felelősségét, az állam a szabályozást.

Stumpf István, alkotmánybíró a jelenlegi állami feladatok közé sorolta, hogy a multinacionális vállalatoknak járó kedvezményeket szűkíteni kellene. Stumpf István szerint tévedés azt hinni, hogy a tőkevonzó képesség egyenlő lenne a közteherviselés alóli kedvezményekkel.

Az alkotmánybíró kijelentette: a profitmaximalizálás miatt nem vonható felelősségre a tőke, de az államnak feladata, hogy a társadalom szükségleteit képviselje és a két érdek között egyensúlyt teremtsen.

A kormány részéről a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára reagált. Cséfalvay Zoltán szerint hamis a multik kontra kisvállalkozások szembeállítás, mert, mindkettőre szükség van, sőt a kettő kapcsolatára van leginkább szükség.

Az állami szerepről szólva az államtitkár hangsúlyozta: az állam és piac közötti határ nem kőbe vésett, hanem változó, a határt több tényező mozgatja, pl. a technológia fejlettsége, vagy a társadalmi elvárások. Cséfalvay Zoltán kifejtette: a kormány nem számol megszorításokkal.

Az államtitkár az előttük álló feladatok közül kiemelte a versenyképesség erősítését, az adók csökkentését, a bürokrácia leépítését és a célzott ágazati fejlesztéseket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×