eur:
392.62
usd:
367.59
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Egyszerűsített bevallást kért? Hamarosan válaszol az APEH

Megkezdte az egyszerűsített bevallási ajánlatok kiküldését az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). A papír alapú bevallási ajánlatok többségét már postára adták, a maradékot és az elektronikus ajánlatokat is hamarosan útnak indítják.

A 2009. adóévre vonatkozóan az egyszerűsített bevallás adóhatóság által történő elkészítéséhez szükséges 0953Ny nyilatkozatok feldolgozása már megtörtént. A nyilatkozatok postára adásának határideje 2010. február 15-e volt, melyet egy nappal sem léphettek túl az adózók, amennyiben azt szerették volna, hogy az APEH valóban el is készítse számukra bevallási ajánlatot.

A nyilatkozatokat kétféleképpen (elektronikusan, illetve postai úton) lehetett eljuttatni az APEH-hoz. A nyilatkozatukat postán feladóknak az állami adóhivatal szintén postán küldi meg a bevallási ajánlatot. Az elektronikus utat választó magánszemélyeknek pedig az ügyfélkapus tárhelyére érkezik a bevallási ajánlat.
.
Az adóhatósághoz idén összesen 244 319 darab 0953Ny nyilatkozat érkezett. Ebből a benyújtási határidőt követően beküldött, és ezáltal érvénytelen nyilatkozatok száma 5668 volt. Jogosulatlanul tett nyilatkozatot 422 magánszemély, 113 magánszemély pedig a nyilatkozattételt követően elhunyt.

Érkeztek az adóhatósághoz hibásan benyújtott nyilatkozatok is, és ha azt a magánszemély az adóhatóság felszólítása ellenére, a megadott határidőn belül nem javította, a nyilatkozata érvénytelen maradt. Az említett esetekben az adózók levélben kaptak értesítést a nyilatkozatuk érvénytelenségéről, valamint a 0953-as személyi jövedelemadó bevallási kötelezettségükről.

Idén többen választhatták az egyszerűsített bevallást

A törvényi változásoknak köszönhetően a tavalyi évhez képest bővült azon adózók köre, akik a 2009. adóévre vonatkozóan az egyszerűsített bevallás mellett dönthettek. Így idén választhatták az egyszerűsített bevallástat az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulással (ekho) adózók is, valamint azok az adózók is, akik olyan jövedelmet szereztek, melyet 11 százalékos egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség terhel.

A törvényi lazításnak köszönhetően a tavalyi (2008-as) bevalláshoz képest a nyilatkozók közül idén jóval kevesebbet utasítottak el a jövedelemadatok alapján: mindössze 7354-et, a tavalyi közel 30 ezer adózó helyett.

Az APEH "hozott anyagból" dolgozott


Az adóhatóság hangsúlyozza, hogy a bevallási ajánlatok a hibátlan nyilatkozatok, a munkáltatók és kifizetők adatai, valamint a kontroll adatok alapján készültek el.

A tavalyi évhez képest kisebb számban kapnak értesítést azon magánszemélyek, akik kérték az egyszerűsített bevallás elkészítését, azonban az adóhatóság nyilvántartásában nem szerepel a munkáltatók/kifizetők által lejelentett jövedelem, ez összesen 8316 magánszemélyt érint. Ebben az esetben is segítséget ajánl fel az adóhatóság. Amennyiben a magánszemély az APEH levelével és a kapott igazolásaival felkeresi az adóhatóság bármelyik ügyfélszolgálati irodáját, úgy segítséget kap a 0953-as személyi jövedelemadó-bevallása elkészítéséhez, melynek benyújtási határideje idén is május 20-a.

Hol tart az ajánlatok kiküldése?

A beérkezett 0953Ny nyilatkozatok feldolgozását követően eddig 220 723 magánszemély részére készítette el a bevallási ajánlatot az adóhatóság, melyek postázását már megkezdte. A Pénzcentrum érdeklődésére az APEH-nál elmondták, hogy eddig 130 ezer boríték futott ki a hivatalból. Az elektronikus ajánlatokat pedig a hétvégén és a jövő hét elején küldik ki annak a 40 573 adózónak, akik éltek a kérelmek elektronikus benyújtásának lehetőségével.

A 2009-es adóévre vonatkozó több mint negyvenezer elektronikusan beküldött egyszerűsített bevallás közel duplája a 2008-as 22 322 ugyanilyen elektronikus dokumentumnak. Az APEH által közölt adatok alapján elmondható, hogy az egyszerűsített bevallást választó magánszemélyek közel 20 százaléka az alacsonyabb költségen feldolgozható, és az adózók számára is gyorsabb elektronikus utat választotta egyszerűsített bevallása benyújtására.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 18. 07:57
×
×
×
×