INFORÁDIÓ
2021. szeptember 23. csütörtök
Tekla

vukovich gabriella

2021.09.03. 06:00

Vukovich Gabriella: a pandémia hihetetlen igényt teremtett a friss adatok iránt

Olyan mennyiségű és olyan frissességű információra volt szüksége minden döntéshozónak, de még az utca emberének is, ami óriási többletigényt jelentett a korábbiakhoz képest – mondta Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában, amelyben ismertette a Magyarország 2020 kiadvány legérdekesebb adatait és beszélt a 2022 őszére halasztott népszámlálásról is.
2017.06.02. 09:58

Ez a baj a magyar társadalommal

134 ezer fővel csökkent a magyar népesség a 2011-es népszámlálás óta - derült ki a tavaly októberi mikrocenzus adataiból. A Központi Statisztikai Hivatal elnöke azt mondta: továbbra is öregszik a magyar társadalom, a háztartások egyharmadában egy fő él. Vukovich Gabriella hozzátette: jó hír viszont, hogy az iskolázottság javul.
2016.10.07. 14:22

Hétvégi műsor az InfoRádióban - Arénák

Hétvégén az InfoRádió műsorában hallható lesz többek között minden idők legjobb női sakkozója, Polgár Judit, Csukás István Kossuth-díjas író, Juhász Árpád geológus és Racsmány Mihály, az MTA Nemzeti Agykutatási programjának kutatócsoport vezetője is.
2016.10.05. 18:02

A mikrocenzuson kiderül, melyik a menő és a ciki foglalkozás

Egyebek mellett a foglalkozások presztízséről, illetve a magyarok kivándorlásáról is gyűjt adatokat a KSH mintavételes népességösszeírása. Öt kiegészítő adatfelvételt is tartanak majd az idei népességösszeírásban – mondta a KSH elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Vukovich Gabriella hozzátette: az egyik ilyen kiegészítés lesz a foglalkozás presztízséről szóló rész.
2016.10.04. 20:00

A vándorló magyarok nyomában

1870 óta van Magyarországon tízévenkénti népszámlálás, köztes, úgynevezett mikrocenzus pedig 1963 óta, minden évtizedben – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Vukovich Gabriella, a KSH elnöke.
2016.06.16. 11:44

Egyedülálló módon mutatja be a KSH a magyar társadalmat

Idén októberben és novemberben egy kis népszámlálást tart majd a Központi Statisztikai Hivatal, amely a lakosság 10 százalékát, nagyjából egymillió embert érint majd – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Vukovich Gabriella, a KSH elnöke.
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018