2019. január 22. 15:27 Oscar-díjak - eldőlt a magyar filmek sorsa, itt vannak a jelöltek Nyilvánosságra hozta az amerikai filmakadémia a várva várt listát, magyar alkotás nem szerepel rajta.
2019. január 6. 07:40 Az Arany Glóbusszal hangol az Oscarra Hollywood Lady Gaga, Harrison Ford, Emma Stone és Bradley Cooper is a díjátadók között lesz a gálán, amelyet helyi idő szerint vasárnap este rendeznek meg a Los Angeles-i Beverly Hilton szállóban.
2018. december 18. 10:27 Nem ismételhet Nemes Jeles László Nem jutott be Nemes Jeles László Napszállta című filmje az Oscar-díjra jelöltek szűkített listájára - derült ki az amerikai filmakadémia közléséből.
2018. december 7. 09:53 Botrány az Oscar-gála körül Kevin Hart amerikai színész bejelentette, hogy mégsem ő vezeti majd a 91. Oscar-díjkiosztó gálát, miután a közösségi médián sokan támadták korábbi homofób Twitter-üzenetei miatt.
2018. december 5. 13:59 Soha ennyi magyar Oscar-esély nem volt még Öt hazai alkotás is versenybe kerülhet a filmvilág legnagyobb elismerésének számító szobrocskáért.
2018. október 24. 21:05 Magyar animációs filmet is neveztek Oscar-díjra A Ruben Brandt, a gyűjtő című magyar akció-thriller is szerepel a között a huszonöt alkotás között, amelyet neveztek a legjobb egész estés animációs filmek Oscar-díjára.
2018. október 22. 19:04 "Ugyanannyit kerestem a bukásokkal, mint a sikerekkel" Az Oscar-díjas Michael Caine új könyvében élettapasztalatait osztja meg az olvasókkal, akiknek mások mellett azt tanácsolja, hogy legyenek kedvesek.
2018. október 22. 12:29 A Diák Oscar után újabb elismerést kapott az Ostrom Kovács István diplomafilmje ezúttal a luxemburgi CinEast filmfesztivál közönségdíjával gazdagodott.
2018. október 13. 12:51 Új alkotással jelentkezik az Oscar-díjas magyar filmes Rófusz Ferenc Utolsó vacsora című új filmjének premierje várhatóan decemberben lesz a Duna televízióban.
2018. szeptember 29. 20:42 Lady Gaga és Bradley Cooper az Oscarig énekli magát? A nagy epikus történetek és a független filmes alkotások határozzák meg az amerikai filmek idei Oscar-mezőnyét - mondta Kárpáti György az InfoRádióban. A filmkritikus szerint kérdés, jöhet-e még valami átütőbb.
2018. szeptember 24. 07:14 Nemes Jeles László Oscar-esélyei egy filmkritikus szemével Kevés az egyértelmű favorit a fesztiválokon debütált, és a legjobb idegennyelvű Oscar-díjra pályázó filmek között - véli az InfoRádiónak nyilatkozó filmkritikus. Kárpáti György szerint a Velencében fődíjas mexikói Alfonzo Cuarón Roma című filmje eddig az egyetlen igazán átütő alkotás.
2018. szeptember 13. 20:44 Újabb magyar siker: diák Oscar-díjat nyert Kovács István filmje, az Ostrom Huszonhét év után nyert Diák Oscar-díjat fiatal magyar alkotó. Az Amerikai Filmakadémiához idén összesen 1582 nevezés érkezett, Kovács István filmje bekerült az első három helyezett közé. Hutlassa Tamás, a film egyik producere arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy az Ostrom megkaphatja-e a nagy Oscart?
2018. szeptember 11. 19:17 Erős mezőnyből választották ki Nemes Jeles László új filmjét Nemes Jeles László második nagyjátékfilmjét, a Napszálltát nevezi Magyarország a legjobb idegen nyelvű Oscar-díjra.
2018. szeptember 11. 10:19 Nemes Jeles László új filmjét nevezi Magyarország az Oscar-díjért A Napszálltát, Nemes Jeles László filmjét nevezi Magyarország a legjobb idegen nyelvű Oscar-díjért - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Filmalap kedden az MTI-t.
2018. augusztus 10. 16:46 Kiszámíthatatlanná válhat az Oscar-gála Új kategóriát, a "népszerű filmek" Oscar-díját vezetik be a következő 91. Oscar-gálán. Más intézkedéseket is előírt az amerikai filmakadémia, amivel javítanák a nézettséget.
2018. augusztus 9. 06:37 Szokatlan lépés az Oscar-díjaknál A "népszerű" filmeket is díjazza az amerikai filmakadémia.
2018. július 20. 18:42 Jean-Louis Trintignant: a filmezésnek vége Nem vállal több filmszerepet a franciák egyik legnagyobb sztárja.
2018. június 26. 09:53 Magyar filmesek is dönthetnek az Oscar-díjakról Minden eddiginél több, 59 országból 928 tagot, köztük Tarr Béla rendezőt és Herbai Máté operatőrt is meghívta soraiba az amerikai filmakadémia.
2018. március 9. 19:54 A teljes magyar filmszakmára hatással lehet a Testről és lélekről sikere A Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója szerint számos pozitív hozadéka lehet a Testről és lélekről Oscar jelölésének, Enyedi Ildikó például valószínűleg kap majd megkereséseket. Közben a Variety összeállította a szórakoztatóipar legbefolyásosabb női személyiségeiből álló 50-es listát, amelyen – a közép-európai térségből egyedül – Havas Ágnes is szerepel.
2018. március 6. 20:31 Magyar stábnak is megköszönte Oscar-díját a most elismert operatőr "Külön köszönet a nagyszerű stábnak és kollégáknak Budapesten is, akik nélkül ez a film nem jöhetett volna létre ebben a formában" – mondta meghatottan Roger Deakins operatőr, miután átvette a legjobb operatőrnek járó Oscar-díját 2018. március 4-én a Szárnyas fejvadász 2049 című filmjéért.
15:38 Nagy a baj egy fontos vasútvonalon Nyugat felé, leszállították az utasokat a vonatról egy baleset miatt