2007. január 29. 11:27 Rugóskéssel rabolta ki osztálytársát Rugóskéssel fenyegette meg osztálytársát egy 17 éves fiú: a diák a másik fiatal mobiltelefonját akarta megszerezni.
2007. január 29. 11:25 Befejezték az éhségsztrájkot a budapesti szakközépiskolában Befejezték az intézmény tervezett bezárása miatt indított 150 órája tartó éhségsztrájkot a budapesti Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskolában.
2007. január 29. 11:20 Bíróság előtt a palacsintával mérgező férfi Visszavonta beismerő nyilatkozatát az a férfi, aki palacsintába tett nyugtatóval mérgezte meg élettársa két gyermekét. A férfi pszichiátriai kezelés alatt áll és többszörösen büntetett előéletű.
2007. január 29. 11:13 Kidőlt fák és megrongálódott tetők jelzik a viharos szél útját Továbbra is a kidőlt fák és megrongálódott tetőszerkezetek miatt kapják a legtöbb riasztást a tűzoltók a viharos, egyes helyeken óránkénti 100 kilométeres erejű szélben Budapesten és a főváros környékén - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
2007. január 29. 10:47 Közel tízezer libát öltek le Derekegyházán madárinfluenza-gyanú miatt Madárinfluenza miatt a teljes libaállományt, 9400 libát öltek le a Derekegyháza melletti Ördöngösi tanyán szombaton. A mintát elküldték a nemzeti referencialaboratóriumban, eredmény 2-3 nap múlva várható.
2007. január 29. 07:54 Fákat döntött ki és tetőket rongált meg a viharos szél Fákat döntött ki és tetőket bontott meg a viharos szél hétfő hajnalban Budapesten és a főváros környékén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Dobson Tibor az InfoRádióban elmondta: senki nem sérült meg, és komolyabb anyagi kár sem keletkezett.
2007. január 29. 06:52 Megszállták a bankok a plázákat A bevásárlóközpontok lettek a bankfiókhálózat-bővítés egyik leginkább kedvelt célpontjai. Jelenleg már csaknem nyolcvan bankfiók működik a budapesti és a vidéki plázákban. A főváros 17 nagyobb bevásárlóközpontjában közel ötven fiók kapott helyet, így átlagosan három bank közül válogathat a látogató.
2007. január 29. 06:42 Nem veszhet el a "dzsungelharcban" az új főépítész Offenzívnek kell lennie, és nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkeznie kell a hamarosan kinevezésre kerülő új főépítésznek Bojár Iván András, a Fővárosi Közgyűlés városarculati tanácsnoka szerint.
2007. január 29. 05:10 Folyamatos sztrájkkal fenyegetnek a villamosipari dolgozók Ma a munkáltatók képviselői is bekapcsolódnak a villamosenergia-ipari szakszervezetek és a gazdasági tárca közötti tárgyalásokba, az egyeztetéseken az ágazat dolgozóinak és nyugdíjasainak járó kedvezményes áramtarifáról lesz szó.
2007. január 28. 21:23 Két szavazat döntött a megismételt választáson Két szavazattal többet szerezve Kozma Zsolt független jelölt nyerte a nyírderzsi megismételt polgármester-választást vasárnap - közölte az előzetes eredményről a helyi szavazatszámláló bizottság elnöke.
2007. január 28. 20:02 Viharos széllökésekkel kezdődik a hét Hétfőn hajnaltól az erős nyugati, északnyugati szelet sokfelé viharos széllökések kísérik majd, amelyek sebessége néhol meghaladhatja a 100 kilométert óránként - figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2007. január 28. 17:47 Elmarad a Volán-sztrájk, minden megyében megegyeztek! Nem tartják meg a korábban hétfő reggelre meghirdetett sztrájkot a Volán-társaságoknál. Korcsolayné Kovács Krisztina, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke az InfoRádiónak elmondta: mind a 24 cégnél megállapodtak a dolgozók és a munkáltatók a béremelés mértékéről.
2007. január 28. 16:32 Álrendőrök raboltak el egy kamiont, 300 millió a kár Tolna megyében ismeretlenek elraboltak egy mobiltelefon-alkatrészeket szállító kamiont Bikács közelében. A kár értéke mintegy 300 millió forint.
2007. január 28. 16:30 Két megyében lehet Volán-sztrájk Már csak két megyében nem született bérmegállapodás, így holnap a Körös-, és a Kunság Volán szolgáltatási területén lehet sztrájk - közölte a Közúti Közlekedési Szakszervezet alelnöke.
2007. január 28. 14:11 Otthonában égett halálra Kigyulladt egy lakóépület Szigetszentmiklóson vasárnap délután, a kiérkező tűzoltók egy összeégett férfi holttestére bukkantak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ügyeletese.
2007. január 28. 14:06 Illegális szeszfőzde bukott le Kiskőrösön Illegális szeszfőzdét találtak Kiskőrösön a vámhatóság munkatársai. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője elmondta: a helyszínen 1.700 liter cukorcefrét, 370 liter szeszt, illetve az utóbbi előállításához szükséges eszközöket, adalékanyagokat találtak a nyomozók.
2007. január 28. 13:34 Szili Katalin nagy dilemmában Szili Katalin még nem döntötte el, hogy indul-e bármilyen posztért az MSZP tisztújításán februárban. A szocialista párt pécsi küldöttértekezlete szombaton országos választmányi elnöknek és alelnöknek javasolta a házelnököt.
2007. január 28. 13:02 Önkormányzati kabinet alakul a Fidesz-KDNP frakcióban? Önálló önkormányzati kabinet alakul a Fidesz-KDNP frakciószövetségben Kovács Zoltán pápai polgármester vezetésével - értesült az MTI fideszes körökből.
2007. január 28. 12:42 Lakásában égett halálra egy pesterzsébeti férfi Lakástűzben halt meg egy férfi Pesterzsébeten vasárnap - közölte a fővárosi tűzoltóság. A XX. kerületi Fás utca egyik családi házában eddig ismeretlen okból csaptak fel a lángok - mondta el Molnár Péter szóvivő.
2007. január 28. 12:04 A Fidesz szerint olcsóbb is lehetne az áram A villamos energia áremelés visszavonását és a "hazugságkampány" befejezését követeli a kormánytól a Fidesz. Szíjjártó Péter szóvivő hangsúlyozta: a havi 4-500 forintos többletkiadás súlyos, csaknem elviselhetetlen terhet jelentene a családok számára. Úgy vélte: a külső körülmények alapján nem emelni, hanem csökkenteni kellene az áram árát.
21:26 Jövő héten dönthet a Tisza-frakció a legfőbb ügyészi tisztségre a köztársasági elnök által jelölt Szathmáry Zoltánról – a nap hírei