A „Ne féljetek 2.0” néven meghirdetett eseményt a szervezők nem klasszikus tüntetésként, hanem interaktív közösségi workshop és demonstráció keverékeként harangozták be. A résztvevőknek lehetőségük volt kétperces felszólalásokat küldeni a szervezőknek.
Az esemény szervezői között volt a KözTér, Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője, Skrabski Fruzsina dokumentumfilmes, Huth Gergely, a Pesti Srácok korábbi főszerkesztője, Renge Zsolt fővárosi fideszes politikus, valamint a CitizenGO, Kohán Mátyás, Szabó László és Kurucz Dániel is.
Bár az esemény Facebook-oldalán előzetesen több mint 1300-an jelezték részvételüket, az Index tudósítása szerint végül néhány százan gyűltek össze a Kossuth téren a kezdésre. Később egyre többen érkeztek a Parlament elé.
A felszólalók elsősorban a Tisza-kormány politikáját bírálták. Renge Zsolt, a Fidesz fővárosi képviselője arról beszélt, az elmúlt időszakban számos, a jogállamiságot érintő aggályos esemény történt. A kormányt egyebek mellett gyűlöletkeltéssel, uszítással, visszamenőleges hatályú jogalkotással és a választójog korlátozásával vádolta.
Dezse-Zelenka Dóra influenszer szerint Magyar Péter célja, hogy egymás ellen fordítsa a magyarokat. Azt mondta, „meg kell fogni még egy magyar kezét, terjeszteni kell a józan hangot”, mert szerinte csak így lehet visszafoglalni az országot.
Szabó László, a Fidesz XI. kerületi önkormányzati képviselőjének tapasztalatai szerint az az irány, amely korábban „útjelzőként” szolgált és meghatározta az életét, fokozatosan elhalványult, úgy érezte, ez a kérdés másokat is elgondolkodtatott. A tisztességes jobboldaliakra szükség van, olyanok kellenek, akik hitelesen képviselik ezt a közösséget – jelentette ki.
Dezse Balázs a kormány energetikai politikáját bírálta, míg Huth Gergely publicista a Zsolti bácsi ügyet említette. Szerinte a Tisza erre építette a kampányát, majd úgy fogalmazott: „Eljön a revans ideje, a valódi elszámoltatás, hamarabb, mint gondolnánk.”
Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője rámutatott: az elmúlt időszakban a rendszerváltoztatás óta felépített világ lebontása zajlik. Több, általa kifogásolt politikai és közéleti eseményt sorolt, köztük a korábbi kormányoknak dolgozó emberek vagyonának esetleges elvételét, az Alkotmánybíróságot érintő változásokat, valamint a migrációs paktummal kapcsolatos politikai álláspont változását. Bírálta Magyar Pétert, Tarr Zoltánt és Ruff Bálintot, akiket egyebek mellett az ország egyik felének megfélemlítésével, üldözésével vádolt és hazaárulóknak nevezte őket.
Huth Gergely kijelentette, szerinte eljön a valódi elszámoltatás ideje és arra szólította fel a demonstráció résztvevőit, hogy erősítsék a civil hazafiak összefogását.
Skrabski Fruzsina dokumentumfilmes, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány vezetője a civil szféra erejét hangsúlyozva azt mondta: a civilség lényege, hogy ügyek mentén kell összefogni és ebben mindegy, hogy ki kire szavazott.
Ábrahám Róbert jobboldali youtuber azt hangoztatta: ha valaki „karcos hangot” képvisel, az nem szélsőséges és nem radikális. Minden nemzeti érzelmű emberre szükség van, mert „a hazánk szellemi megszállás alatt áll” – fogalmazott, hozzátéve, a revánsvágy helyett építkezni kell, „vissza kell nyerni a fiatalokat, akiket elraboltak”.
Az eseményen az előzetesen meghirdetett interaktív program keretében civilek is színpadra állhatnak – többen éltek is a lehetőséggel –, hogy elmondják véleményüket.
Teleki Béla, a CitizenGo Magyarország vezetője elmondta: a rendezvénysorozat résztvevőinek tábora folyamatosan bővül, egyben olyan civil közösség létrehozását szorgalmazta, amelyet „a politika nem tud félresöpörni”. Hitre és összefogásra van szükség, a nemzeti érzelmű civilek feladata az ország egyesítése, valamint a fiatalság, a középosztály, az értelmiség, a város és a vidék megszólítása – jelentette ki.
Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője arról beszélt, hogy „működő és emberséges országra” ébredtek, miután a Tisza Párt közlése szerint feljelentette a Bűnvadászokat. A tömeg erre „Bűnvadászok, Bűnvadászok!” skandálásba kezdett. Horváth szerint mindez annak a jele, hogy a hazafias szervezetek a jövőben vegzatúrának lehetnek kitéve. „Nyitok mindenki felé, aki az Isten, haza, család értékekkel együtt tud érteni, a többit meg majd értelmesen megbeszéljük” – üzente az Index tudósítása szerint.
Majd Tóth Elizabeth, a Dobbanjon Mozgalom alapítója lépett színpadra, aki felköszöntötte Orbán Viktort a névnapja alkalmából. Az előtte felszólalókhoz hasonlóan a jobboldaliak összefogásának fontosságáról beszélt. Szerinte bár sok kérdésben nem értenek egyet, a magyar jövő és a hazaszeretet közös alapot jelenthet. Azt mondta, mozgalmával nem akarja megmondani senkinek, hogyan gondolkodjon, de mivel egy nemzethez tartoznak, törekedni kell a közös nevezőre, félre téve a sérelmeket. Beszéde végén Európáról is beszélt, szerinte ugyanis egyre többen „ébrednek fel”, majd sok sikert kívánt Alice Weidelnek és az AfD-nek.
Utolsó felszólalóként Kurucz Dániel, a KözTér alapítója arról beszélt, hogy Magyar Péter nem jó vezető, mert szerinte a magyarokban felgyülemlett frusztrációt használja fel. „Ha mi nem félünk, akkor nem tud minket megfélemlíteni” – mondta, majd arra szólított fel, hogy lépjenek ki a miniszterelnök játékából. Kurucz célként azt nevezte meg, hogy a jobboldal 2030-ban kétharmados többséggel győzze le a Tiszát, „bármilyen lesz is a választási rendszer akkor, bármit is találnak ki Ruff Bálint sötét szobájában”. Ő is az összefogás fontosságát hangsúlyozta, amely szerinte elhozhatja a győzelmet.
A rendezvényt táncház és zenei program zárta.





