Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Nyitókép: Honvédelmi Minisztérium

Az alapkiképzés után is járnak a felsőoktatási felvételi többletpontok

Új szabályok léptek érvénybe a felsőoktatási felvételi eljárásban, amelyek az eddigieknél még kedvezőbb lehetőségeket biztosítanak a területvédelmi tartalékos kiképzésben részt vevő fiatalok számára – közölte a honvédelmi miniszter a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló jogszabály módosításával kapcsolatban.

A Honvédelmi Minisztérium közleményében Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy az új szabályozás értelmében azok a fiatalok, akik 6 hónapos folyamatos önkéntes tartalékos kiképzésen vesznek részt, mostantól már az alapkiképzés után is jogosultak lesznek 16 többletpontot kapni a felsőoktatási felvételi eljárásban.

A változás lehetővé teszi, hogy a fiatalok könnyebben tudjanak tervezni a tartalékos szolgálat és tanulmányaik összehangolásában – tette hozzá a miniszter.

Mint írták, a már meglévő 32 és 64 többletpontokra vonatkozó szabályok továbbra is érvényben maradnak, tehát azok számára, akik hosszabb ideig tartó kiképzésen vesznek részt, továbbra is lehetőségük lesz a magasabb pontszámok megszerzésére.

A Magyar Honvédséghez eddig több mint 3600-an csatlakoztak a júniusban kezdődött és októberben zárult tartalékos toborzókampány hatására. Ilyen rövid idő alatt ilyen sokan még nem csatlakoztak a sereghez, amióta a honvédségünk önkéntes kiegészítésű – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hangsúlyozva, hogy a tartalékos szolgálat összeegyeztethető a munkavégzéssel vagy a tanulmányok folytatásával, ezt egyre többen felismerik, és folyamatosan növekszik a területvédelmi tartalékos ezredek létszáma.

Címlapról ajánljuk

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”) is beszélt. Egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, azt hitte, ezzel ráér 2030-ig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen lesz időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen lesz időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választanak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaznak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×