Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője a Republikon Intézet és a Friedrich Naumann Stiftung közös szervezésében megrendezett A választás tétje 2018 című konferencián a fővárosi A38 hajón 2018. március 22-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Megszűnhet az LMP frakciója a parlamentben, miután Csárdi Antal onnan is kilép - nap hírei

Észak-koreai katonák érkezhettek az orosz kiképzőtáborba kiszivárgott videók szerint

Óriási érvágásnak tartaná a területalapú agrártámogatások kivezetését a Fidesz európai parlamenti képviselője. Dömötör Csaba azután beszélt erről a Kossuth rádióban, hogy az Európai Bizottság elnöke megbízásából született egy stratégiai párbeszéd című állásfoglalás, amely a jövőben kevesebb gazdának adna támogatást. Hozzátette: ez azt jelentené, hogy a mintegy 160 ezer magyar gazda sem jutna hozzá az eddig évente folyósított 550 milliárd forinthoz.

Megszűnhet az LMP frakciója a parlamentben, miután Csárdi Antal kilép a párt országgyűlési frakciójából is. A képviselő a közösségi oldalán arról írt, hogy kilépése a frakcióból akkor lesz hivatalos, ha ez korábbi párt társainak egzisztenciális helyzetét nem veszélyezteti, de még idén sor kerül rá. Csárdi Antal pénteken jelentett be, hogy ideológiai távolság miatt hagyja el az LMP-t, mert érzése szerint az ellenzéki párt túlságosan közeledik a Fideszehez. Korábban Keresztes László Lóránt és Schmuck Erzsébet is bejelentette, hogy 15 év után kilép a zöld pártból.

3 helyszínen több mint 200 újonc, többségükben később szerződéses szolgálatot vállaló katona vonult be alapkiképzésre Tatán, Kecskeméten és Várpalotán – ismertette a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: a nyáron toborzott tartalékosok több mint 10 százaléka, több százan igazoltak át a hivatásosok közé.

Kiképzési gyakorlatot tartanak a Magyar Honvédség Gripenjei hétfőn, kedden és csütörtökön. A tájékoztatás szerint a pilóták délután 4 óra és este 9 óra között hajtják végre repülési feladataikat, amely képzettségük fenntartása, illetve a légtérvédelem folyamatos biztosítása érdekében történik. A gyakorlat idején többek között Kecskemét, Szolnok, Eger, Debrecen, Miskolc, Mezőkövesd, Kaposvár, Veszprém és Várpalota térségében a megszokottól eltérő, nagyobb zaj- és hanghatásra lehet számítani.

Szerbia nem tervez büntetőintézkedéseket bevezetni Oroszországgal szemben – közölte a szerb elnök. Aleksandar Vucic telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A szerb államfő megköszönte, hogy Oroszország megfizethető áron és megfelelő mennyiségben látja el földgázzal az országot és azt, hogy Moszkva kiáll a Szerb Köztársaság területi épsége mellett. Arról is beszámolt, hogy Vlagyimir Putyin meghívta jövő tavasszal Moszkvába, a náci Németország felett aratott győzelem 80. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre.

Kiszivárgott videók alapján megérkeztek az észak-koreai katonák az orosz kiképzőtáborba – ismertette a CNN. Dél-Korea korábban már jelezte, hogy információik szerint Phenjan 1.500 katonát ad át kiképzésre Moszkvának, hogy később Ukrajnában lehessen bevetni őket. A videóban az látszik, hogy feltehetően észak-koreai katonák hosszú sorokban várakoznak az egyenruháikra.

Lézertechnológián alapuló, repülőgépekre felszerelhető rakétaelhárító rendszert tesztelt a brit királyi légierő. A londoni védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a hírszerzési információgyűjtésre kifejlesztett Shadow, valamint az Airbus szállító gépeken alkalmazható az új védelmi lézerrendszer. Az új lézerfegyver pontosságára jellemző, hogy egy kilométerről eltalálható vele az egyfontos pénzérme. Még ebben az évtizedben drónok és rakéták elhárítására alkalmas lézerfegyverekkel szerelhetik fel a brit királyi haditengerészet hajóit is.

Berlinben az izraeli nagykövetség ellen tervezett terrormerénylet gyanúja miatt vettek őrizetbe egy férfit. A rendőrség szerint a férfi kapcsolatban áll az Iszlám Állammal, a merénylettervről a hatóságok csak annyit tudnak, hogy lőfegyverrel akart támadni. A német igazságügyi miniszter kiemelte: az izraeli intézmények védelme az ország legfontosabb biztonsági feladatai közé tartozik.

Izraeli támadások érték ismét a Gázai övezetet és Dél-Libanont. Az izraeli hadsereg szóvivője elmondta, hogy megtámadták a Hezbollah hírszerzési főhadiszállását és egy földalatti fegyverkészítő műhelyét Bejrútban. A hadsereg a Hezbollah elleni offenzívájában Libanon déli részét támadta, kiemelten Nabatíje várost. A siíta milícia azt közölte, hogy rakétatámadás-sorozatot indítottak az észak-izraeli Száfed város katonai támaszpontja ellen.

Grúziában tízezrek tüntettek a fővárosában az ország európai uniós integrációjáért alig egy héttel az október 26-ra kitűzött parlamenti választás előtt. A tüntetők uniós és georgiai zászlókat lengettek és az Európai Unió himnuszát játszották. A tiltakozást több civilszervezet kezdeményezte és részt vett rajta Szalome Zurabisvili grúz államfő is.

Elhunyt Demény Pál György demográfus, közgazdász. A modern demográfia nemzetközi szaktekintélye 1955-től a Központi Statisztikai Hivatal népesedésstatisztikai főosztályának munkatársa volt. Fő kutatási területe a halandósági táblák, a stabil népességmodellek, a népességváltozás és a gazdasági növekedés közötti kapcsolatok voltak. 2017-ben megkapta a Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést. 2018-ban a Magyar Szent István Renddel tüntették ki. Demény Pál György 92 éves volt.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×