eur:
408.41
usd:
360.61
bux:
90786.49
2025. április 24. csütörtök György
A tanárok, diákok és szülők részvételével zajló vonulásos demonstráció résztvevői a Szabad sajtó úton 2022. november 18-án. A tüntetés a reggeli élőlánc folytatásaként indult a Március 15. térről, a résztvevők a tanárok béremelését és oktatási reformot követeltek. A megmozdulást az Egységes Diákfront tagjaiként a Turul Diákegyesület, a Pala Mozgalom, a Grund és a Diákok a Tanárokért szervezte.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Totyik Tamás: a pedagóguselbocsátások még nagyobb ellenállást szülnek

Ezerhez közelít azon pedagógusok száma, akik hétfőn nem veszik fel a munkát – mondta az InfoRádiónak a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.

A Pedagógusok Szakszervezete 93 oktatási intézmény 973 tanáráról tud, aki a hétfői napon nem vette fel a munkát a jogszerűtlennek ítélt pedagóguselbocsátások miatt – közölte Totyik Tamás. A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint átláthatatlan, hogy milyen elvek mentén próbálják a pedagógusokat elbocsátani, ezért a PSZ „megtorló jellegűnek” érzi ezeket, hiszen tudnak olyan intézményről, ahol jóval nagyobb óra- és létszámban vettek részt polgári engedetlenségben a tanárok, mint abban a három budapesti gimnáziumban, ahol ezért nyolc pedagógustól megváltak azonnali hatállyal. Szerinte a kormány nem tanult a korábbi hibáiból, mert ez csak olaj a tűzre, és még nagyobb ellenállást szül.

Totyik Tamás az InfoRádió érdeklődésére megerősítette, hogy az elbocsátások az Európai Bizottság érdeklődését is felkeltették: a jogvédelmet ellátó jogászoknál arról érdeklődtek, hogy az elbocsátások mennyire jogszerűek, mennyire felelnek meg a jogállamiság kérdésének.

A tárca oktatási kérdésekről indított szülői konzultációjáról azt mondta, szerinte a BM csúsztat azzal a kérdéssel, hogy „Egyetért-e Ön azzal, hogy a pedagógusok a tanulókat is bevonják a bérezésükkel kapcsolatos demonstrációkba?”, mert a diákok tiltakozása nem a pedagógusbéremelésre irányul – az csak egy szükséges, de nem elégséges eleme az akciónak –, hanem a leterheltségük és az elavult tananyag miatt történik.

A PSZ alelnöke általánosságban

álságosnak és képmutatónak bélyegezte a konzultációt

és annak időzítését, mert eddig miért nem volt fontos a szülők véleménye, a kérdéseket pedig provokatívnak tartja. Megjegyezte azt is, ha a BM-nek tudomása van olyan esetről, hogy pedagógusok kényszerítettek diákokat tiltakozásra, de nem tesz semmit, azzal törvénysértést követ el. „Ez megint csak abba a fake news kategóriába tartozik, amit a Belügyminisztérium előszeretettel alkalmaz a tanártüntetésekkel kapcsolatban” – fogalmazott.

Az PSZ-nek is a tudomására jutott, hogy a szülők összedobnák az elbocsátott tanárok fizetését, hogy tovább tanítsák a gyerekeiket, felkészítve a végzősöket az érettségire. Sőt, úgy értesültek, ehhez az Iványi Gábor-féle egyház tantermeket is fölajánlott – mondta el Totyik Tamás, aki szerint a szülők felajánlása nemes gesztus, az államnak pedig el kellene gondolkodnia, érdemes-e szaktanárokat elbocsátania, amikor belőlük van az egyik legnagyobb hiány. Az érdekképviseletnél úgy gondolják, inkább arányos büntetést kellett volna kiróni a tiltakozóakcióban részt vevő pedagógusokra.

Hozzátette: a Pedagógusok Szakszervezete felszólítja a kormányt, hogy

fejezze be a pedagógustársadalom elleni uszítást és vegzálást,

és kezdje meg a teljes közoktatási rendszer átalakításról a tárgyalásokat az érintett szervezetekkel (pedagógus-szakszervezetekkel, civilekkel, szülőkkel és diákszervezetekkel), mert jelen állapotban a reform elengedhetetlen az oktatás továbblépéséhez, illetve fennmaradásához.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szűts Ildikó: rekordnyereség után jön a fürdők felújítása és az új Duna-parti strandok sora

Szűts Ildikó: rekordnyereség után jön a fürdők felújítása és az új Duna-parti strandok sora

Rekord évet zárt 2024-ben a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt, ami annak is köszönhető, hogy minden második külföldi turista Budapesten elmegy valamelyik fürdőbe – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Szűts Ildikó. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója beszélt a belépők áráról, a felújítási tervekről és az új Duna-fürdőkről is.

Donald Trump is megszólalt, keményen üzent az ukrán elnöknek

Az amerikai elnök élesen bírálta Volodimir Zelenszkij Krímmel kapcsolatos kijelentését, illetve álláspontját az amerikai békítő ajánlattal kapcsolatban. Trump szerint nagyon közel van a megállapodás, de Zelenszkijnek, akinek "nincs kijátszható kártyája", be kell adnia a derekát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.04.24. csütörtök, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Létrejöhet a big deal a vámháborúban, ugranak a tőzsdék

Létrejöhet a big deal a vámháborúban, ugranak a tőzsdék

Komoly ralit láthattunk ma az európai tőzsdéken, ez alól a magyar piac sem volt kivétel. A remek hangulat hátterében az áll, hogy a tegnapi piaczárást követően Donald Trump kedvező üzenetet küldött a piacoknak, ugyanis kijelentette, hogy nem tervezi leváltani a jegybankelnök Jerome Powellt, akit az előző napokban többször is élesen bírált. Emellett az is elhangzott, hogy az USA-ba irányuló kínai exportra kivetett végleges vámok "közel sem lesznek a 145 százalékhoz", holott eddig erre, vagy ennél is rosszabbra számított a piac. Ma pedig Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogy lehetőség nyílik egy jelentős kereskedelmi megállapodásra (big deal) az Egyesült Államok és Kína között. A bejelentésekre heves reakciókat láthatunk a tőzsdéken: Ázsia után Európában is szép pluszban zártak a tőzsdék és Amerika is nagy emelkedésben van a Nasdaq vezetésével, a Csodálatos Hetes részvények közül az Amazon és a Tesla remekelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×