Infostart.hu
eur:
385.23
usd:
330.7
bux:
119523.55
2026. január 14. szerda Bódog
A Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinái fecskendőkben előkészítve az oltáshoz a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban 2021. január 24-én.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Hatósági vizsgálat alatt egy oltásra előfoglalási díjat beszedő cég

Hivatalból indított eljárást a fővárosi kormányhivatal az ellen a magánegészségügyi szolgáltató ellen, amely ötezer forintért vesz fel előjegyzést a koronavírus elleni vakcinák beadására.

A kormányhivatal csütörtöki közleményében tudatta: vizsgálják, hogy a Nemzetközi Oltópont Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat-e azzal, hogy pénzért előjegyzést vesz fel. Továbbá vizsgálják azt is, hogy a honlapján elhelyezett oltással kapcsolatos tájékoztatások teljes körűek és valósak-e.

A társasággal szemben korábban folyt már fogyasztóvédelmi eljárás, azonban az országos oltási stratégia előrehaladtával felmerült új körülmények miatt ismét vizsgálatot indított a hatóság a céggel szemben.

A kormányhivatal adatszolgáltatásra is kötelezte a céget; többek között választ vár arra, hogy eddig milyen összegben szedett be előfoglalási díjat, és mikorra várható az oltás megkezdése a társaság részéről.

A magánegészségügyi szolgáltatónak nyilatkoznia kell arról is, hogyan és kitől kívánja megvásárolni a vakcinát, különös tekintettel arra, hogy jelenleg csak az államok képesek a koronavírus elleni oltóanyagok beszerzésére, olvasható a közleményben.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője értékelte a helyzetet az InfoRádióban. A decemberben mért éves árdrágulás alacsonyabb volt, mint a novemberi 3,8 százalékos érték, tehát egy „érdemi dezinfláció” volt látható decemberben.

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×