Infostart.hu
eur:
362.32
usd:
317.31
bux:
144259.9
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
Budapest, 2020. március 29.Rendőrök járőröznek a Lehel téren, Budapesten 2020. március 29-én. A koronavírus-járvány miatt kijárási korlátozást vezettek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Ebben a két hétben az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni. Az élelmiszerboltokat, drogériákat, patikákat 9 és 12 óra között kizárólag a 65 év felettiek látogathatják. A rendőrség a közterületeken megnyugtató, segítő, empatikus és lojális intézkedésekkel sarkallja a lakosságot a kijárási korlátozás betartásra.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Óriási az emberhiány a rendőrségen

A korábban leszerelt rendőrök közül viszont csak keveset vesznek vissza az állományba.

Egy tavaly júniusi, a parlamenti képviselőknek készített összefoglalóban az jelent meg, hogy 2018-ban 12,5 ezer tiszt és 26 871 tiszthelyettes dolgozott a rendőrségnél, és a „szükséges, rendszeresített létszámhoz képest” több mint ezerrel több volt a tiszt, a tiszthelyettesek pedig kétezerrel kevesebben voltak. A Népszava ezért most rákérdezett a rendőrségi létszámhelyzetre.

Január elsején 3161 fő hiányzott a hivatásos állományból – tájékoztatott az ORFK. Tehát fokozódtak a létszámgondok, noha a veszélyhelyzet alatt senki sem szerelhet le, ezt tavaly először április 5-én rögzítette egy kormányrendelet, majd a szigorú szabály egy december 9-i rendelettel ismét hatályba lépett és jelenleg is érvényes.

Tavaly 45 korábban leszerelt rendőrt vettek vissza a hivatásos állományba – közölte az ORFK, és a lap által megkérdezett szakszervezetek azt jelezték, hogy nem szívesen veszik vissza a parancsnokok azt, aki egyszer már otthagyta az állományt, különösen, ha kiderül, hogy közben külföldön dolgozott a magyar rendőrfizetés többszöröséért. Még abba is nehezen egyeznek bele, hogy valaki országon belül más szolgálati helyen folytassa a munkát.

Címlapról ajánljuk
Elkezdődött a Tusványos – Orbán Viktoron és Magyar Péteren mindenki szeme

Elkezdődött a Tusványos – Orbán Viktoron és Magyar Péteren mindenki szeme

Kedden elkezdődött a vasárnapig tartó 35. Tusványos, amelyen szombaton Orbán Viktor korábbi miniszterelnök is felszólal. Az új kormányfőt, Magyar Pétert azonban nem hívták meg, amit ő kedden is sérelmezett az Országgyűlésben, mondván, a rendezvényt több százmillió forinttal támogatták.

Reagált az ügyészség: az NKA-ügy miatt jártak a Fidesz-szerverközpontban

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség folytat nyomozást az NKA-ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyó ügyben. Ezen eljárás során került sor a kérdésben említett eljárási cselekményekre, erről azonban az eljárás érdekei miatt részletesebb tájékoztatás nem adható – közölte az ügyészség annak kapcsán, hogy a Fidesz-központban jártak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
OTP, vámpara, olajrali: mutatjuk a tőzsdei reakciókat

OTP, vámpara, olajrali: mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesít; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×