Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Lakóépületek a Kissvábhegyen, a főváros XII. kerületében. A háttérben (középen) a Tündér-hegy, mögötte a János-hegy, tetején az Erzsébet-kilátóval. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Jászai Csaba

Kevesebb budapesti telket adnak el, de drágábban

A harmadik negyedévben időarányosan majdnem tíz százalékkal kevesebb építési telket adtak el az Otthon Centrum közreműködésével, mint egy évvel korábban, a kereslet visszaesése azonban nem járt árcsökkenéssel: míg 2019-ben a telkek átlagára 15 millió forint volt, ez az érték idén szeptemberre 23 millió forintra emelkedett.

Az ingatlanközvetítő hálózat közleményében Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, az árakban igen nagy szórás alakult ki a regionális és a településen belüli elhelyezkedéstől függően, mindezek mellett az árra hat még a tájolás, a telek mérete, a domborzat és a beépíthetőség mértéke is.

A legdrágább telkek Budapesten a XII. kerületben találtak gazdára, ahol tavaly még voltak 50-80 millió forintos tranzakciók is, idén viszont az adásvételek értéke már meghaladta a 100 millió forintot.

A III. kerület eltérő adottságú városrészei között jelentős különbség alakult ki: voltak 30-50 millió forintért, illetve több mint 100 millió forintért értékesített telkek is. Belső-Óbudán a négyzetméterre vetített eladási ár elérte a 300 ezer forintot, azonban ezeken a telkeken legtöbbször többlakásos házakat építettek az új tulajdonosok. Ürömhegyen, Testvérhegyen és Táborhegyen pedig idén jellemzően 70-120 millió forintos telkeket vásároltak, a négyzetméterárak 35-60 ezer forintos sávban mozogtak, de a társasházak építésére alkalmas telkeknél a négyzetméterár meghaladta a 100 ezer forintot.

A budai oldalon a XXII. kerület, Nagytétény a leginkább megfizethető:

tavaly ebben a kerületben volt olyan telek, amit alig 10 millió forintért vásároltak meg, míg Rózsavölgyben nem volt ritka a 100-130 millió forintos tranzakció sem. Idén az alacsonyabb árú telkek domináltak, az értékesített építési telkek ára 8,7 millió forint és 69 millió forint között változott.

A XIII. kerület évek óta a "lakásépítés sztárja", Angyalföldön az átlagos telek négyzetméterára 150 ezer forint, míg a városrész frekventált részein ez az érték 250 ezer-400 ezer forint között mozog.

Az Otthon Centrum 2020-ban Pest megyében, a fővárosi agglomerációban közvetítette a legtöbb telket, az adás-vételek száma azonban 2019-hez képest érezhetően visszaesett. Az agglomerációban a telkek átlagára 14 millió forint, a fajlagos négyzetméterár pedig 13 ezer forint körül alakult.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×