Infostart.hu
eur:
365.74
usd:
327.08
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának sürgősségi mentőhajója úszik a vízen a zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum kikötőjénél. A 11 méter hosszú, 500 lóerős, minden fontos életmentő felszereléssel ellátott, 90 kilométeres óránkénti sebességre képes hajót a balatoni vízbiztonsági program részeként, a kormány által jóváhagyott 50 millió forintból vásárolták.
Nyitókép: MTI/Nagy Lajos

Az emberi ostobaság ad sokszor munkát a balatoni vízimentőknek

Kevesebb baleset volt eddig idén a Balatonnál, mint a korábbi években, de továbbra is jellemző, hogy alapvető hibák miatt kerülnek bajba az emberek. Úszástudás nélkül mennek mély vízbe - említette példaként az InfoRádióban a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke, Bagyó Sándor.

Kánikulában idén is telt ház van a balatoni strandokon, főleg csütörtök és vasárnap között - mondta az InfoRádiónak Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke. Szerinte a strandolók számához képest előforduló balesetek aránya alapján azt is lehetne mondani, hogy az emberek odafigyelnek egymásra, de egy-egy tragédia kapcsán mindig felmerül a kérdés, miért nem működik ez jobban.

"Nyilván egy haláleset is sok, de azt lehet mondani, hogy idén viszonylag csendes évünk van.

Súlyos sérüléssel járó baleset sem nagyon volt eddig" - mondta az elnök, aki bízik benne, hogy a szezonból még hátralévő hetekben sem romlik a statisztika. Az idén főleg a rosszullétek - szívinfarktus, vagy más belgyógyászati okból előforduló rosszullétek - dominálnak, amelyek ugyan a szárazföldön is előfordulhatnak, de ha a sekély vízben strandoláskor, úszáskor történnek, fulladásnak számítanak. Volt már példa idén ilyen tragédiára is.

Az elnök szerint a balesetek megelőzése érdekében érdemes szem előtt tartani azt, hogy a kijelölt fürdőhelyek a tökéletesek a biztonságos fürdőzéshez, mivel ott tájékoztató táblák, megfelelő információk is rendelkezésre állnak, ahogyan a vízimentő szolgálat is. "Mielőtt a vízbe megy valaki, gondolja végig, hogy ehhez megfelelő állapotban van-e, mennyire tud úszni.

Csak addig vállalkozzunk bármilyen vízi kalandra, ameddig felkészültnek érezzük magunkat"

- tette hozzá Bagyó Sándor. Emellett szerinte nagyon fontos, hogy az emberek tisztában legyenek a fizikai erőnlétükkel, és azzal, hogy mennyire képesek beosztani azt. Továbbá az is, hogy képesek legyenek felmérni, hogy egy ismeretlen vízfelülettől mit várhatnak.

"Ha ugrálni akarunk, akkor bármiről ugrunk is le, először be kell ereszkedni és felmérni a vízmélységet. Ismeretlen vízbe ne ugorjunk!"

- hangsúlyozta az elnök.

Továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy aki nem tud úszni, viseljen megfelelő mentőmellényt. "Evidensnek hangzik, de idén is volt egy olyan vízi baleset, amelynél az úszni nem tudó személy ennek ellenére mély vízbe merészkedett egy felfújható strandtermékkel, amiről lecsúszott" - mondta Bagyó Sándor, aki szerint ha a strandolók helyesen mérik fel a saját képességeiket, akkor elkerülhetők a problémák és a balesetek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×