INFORÁDIÓ 
2020. augusztus 11. kedd
Tiborc, Zsuzsanna

darák péter

levélszavazás

kúria

választás

Darák Péter, a Kúria elnöke az Országos Bírói Tanács alakuló ülésén a Kúria épületében 2018. január 30-án.

Darák Péter: a levélszavazatok leadása új problémákat vetett fel

Infostart

A Kúria elnöke szerint új problémákat vetett fel a levélszavazás, a konstrukciót át kell gondolni, és az ügyben bírósági kollégiumi értekezletet hív össze.

Darák Pétert hétfőn az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában azzal kapcsolatba kérdezték, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerint a Kúria beavatkozott a választásokba.

Az Origo az Alkotmánybíróság (Ab) döntésére hivatkozva május 3-án azt írta, törvénytelenül érvénytelenített több mint négyezer határon túli levélszavazatot a Nemzeti Választási Bizottság, majd a Kúria, arra hivatkozva, hogy azokat saját címzésű, nem előre gyártott borítékban adták postára.

Havasi Bertalan a PestiSrácok.hu hírportállal május 5-én ismertette a kormányfő álláspontját "a Kúria ezzel a döntésével elvett egy mandátumot a választóinktól. A Kúria egyértelműen és súlyosan beavatkozott a választásokba. Az Alkotmánybíróság végzését áttanulmányozva nyilvánvaló: a Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához" - nyilatkozta akkor.

Darák Péter hétfőn arról beszélt, a "beavatkozás" jogi értelemben azt jelenti, a Kúriának alkotmányos felhatalmazása van arra, hogy a választás tisztaságát őrizze, vizsgálja, jogorvoslati kérelem esetén elbírálja, tehát törvény alapján kötelessége felülvizsgálni a választási eseményeket.

Arra a kérdésre, hogy "politikailag motivált döntést" hoztak-e az ügyben, azt válaszolta: "a kérdés nem megválaszolható, hiszen a bírák saját szakmai szabályaik alapján döntenek". Azok a körülmények, amelyeket a sajtókritikák az elfogultság bizonyítékaként említenek, vitathatóak - tette hozzá Darák Péter.

Kitért arra, hogy a Kúriának az említett törvényi kötelezettségét rendkívül gyors eljárásban kell gyakorolnia. Az elmúlt két hónapban háromnapos határidővel 170 határozatot hozott 18 bíró, azaz tanácsonként csaknem 30 ügyet döntöttek el.

Az új szabályozás szerint a levélszavazatok leadása új problémákat vetett fel, amelyekkel korábban a Kúria még nem találkozott

- mondta Darák Péter.

Kifejtette: egy egyszerű postai borítéknál nem lehet ellenőrizni, hogy felnyitották-e vagy sem, a hivatalos válaszborítékon ennek nyoma van. A részletszabályok nem mondják ugyan ki, hogy a sima borítékban benyújtott szavazat érvénytelen, de azt igen, hogy a nem lezárt boríték érvénytelen - magyarázta.

Darák Péter kijelentette, a bíróság értelmezte a nem lezárt boríték fogalmát, és a korábbi gyakorlat alapján úgy látta: elfogadható az az értelmezés, hogy a sima boríték nem garantálja a szavazat "érintetlenségét és ellenőrizhetőségét".

"Ez tehát valószínűleg az oka a bírósági döntésnek, de erről én is csak olyan távlatokból tudok beszélni, mint ön, mert a (...) Kúria elnöke sem szólhat bele konkrét ügyekbe" - fogalmazott.

Darák Péter elmondta: három fórum egybehangzóan foglalt állást a kérdésben, majd az Ab elé került az ügy, amely kinyilatkoztatta, hogy nem tartozik rá. Ugyanakkor az Ab a határozat indokolásában utalt egy olyan felfogásra, amely "ellentétben állhat" a Nemzeti Választási Iroda, a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria által kifejtetett állásponttal - tette hozzá.

Ezt Darák Péter nyugtalanítónak nevezte, és közölte:

a Kúria elnökeként felelőssége az, hogy egy ilyen tisztázatlan helyzetnek a megoldására "valamit" találjon.

Szerinte két megoldás lehetséges: az egyik, hogy megtárgyalják az Ab-vel, hogy melyik értelmezés tűnik alkotmányosnak, a másik pedig, ha nem "jutnak dűlőre", hogy jogalkotás következzen.

A műsorvezető felvetéseire reagálva jelezte: át kell gondolni a konstrukciót; ha a magyar jogon kívüli akadályokba ütközik a levélszavazatok érvényesítése, akkor erről "jogalkotási módon" kell gondoskodni vagy más megoldást kell keresni.

Darák Péter közölte: kollégiumi értekezletet hív össze, és ezen a választási bíráskodásban részt vevő bírák áttekintik az összes kritikus ügyet és konklúziókat fognak megfogalmazni.

Nyitókép: Mohai Balázs
A címlapról ajánljuk

×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018