Infostart.hu
eur:
386.64
usd:
328.51
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Ennyi esélyt ad Suchman az MSZP-nek - lapszemle

A Magyar Idők arról ír, egy százalék esélyt lát Suchman Tamás a szocialisták hatalomra kerülésére.

A Magyar Idők arról ír, egy százalék esélyt lát Suchman Tamás a szocialisták hatalomra kerülésére, így szívesebben látná a Fidesz–KDNP-t önállóan kormányozni, mint a Jobbikkal koalícióban. Meglátása szerint a Jobbik azt a legsötétebb szélsőjobboldaliságot képviseli, amely ellen baloldali zsidó emberként egész életében fellépett. A Horn-kormány egykori minisztere pozitív példaként említette Orbán Viktor 27 éve tartó szilárd pártvezetését, és azt hangsúlyozta: a baloldalt egyetlen pártnak és vezetőnek kell képviselnie 2018 után.

A Magyar Nemzet arról ír, Kárpátalja kormányzóját is elsöpörheti a nacionalizmus, mert szúrja a kijevi képviselők szemét az oktatasi törvényt bíráló Hennagyij Moszkal kiállása a magyar kisebbség mellett. Kárpátalján a kormányzó elmozdításáról egyre gyakrabban röppennek fel hírek.

A Világgazdaság cikke szerint, az év első nyolc hónapjában 6 százalékkal csökkent Magyarország élősertés-kivitele az egy évvel korábban exportált mennyiséghez viszonyítva, a behozatal viszont ugyanebben az időszakban 51 százalékkal nőtt az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai alapján.

A Portfolio cikkében azt igyekszik kiszámolni, aprópénzt vagy eurómilliárdokat küldenek-e haza a külföldön dolgozó magyarok. A lap abból az Eurostat adatból indul ki, miszerint a külföldön élő magyarok tavaly 663 millió eurót utaltak haza.

A Magyar Idők arról ír, hamarosan szavazhat az Európai Parlament a méhészeti ágazat helyzetével foglalkozó, magyar előterjesztésű javaslatcsomagról – közölte Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára egy szakmai rendezvényen. A javaslatcsomag legfontosabb elemei közé tartozik a jelenlegi, 36 millió eurós támogatás megemelése 47 millió euróra, valamint a mézimport jóval szigorúbb ellenőrzése. Magyarországnak a harmadik legnagyobb méztermelő ország az Európai Unióban.

A napi.hu azt javasolja, ha most kezdene borászkodni, akkor olcsó, édes vagy félédes borfajtákat válasszon és az észak-alföldi kiskereskedőknél árulja, a pincészetét pedig az Eger-Tokaj vonalon létesítse. Ez olvasható ki ugyanis az eddigi talán legátfogóbb kutatásból, ami a hazai borfogyasztási szokásokról készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×