eur:
388.89
usd:
360.64
bux:
68425.56
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Áder a rengetegben - fotó

Mintegy 30 ezer hektárnyi terület szorul helyreállításra a tavaly decemberi ónos eső miatt - mondta az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) főtitkára vasárnap a Duna csatornán, az S. O. S. Bajban az erdő! című tematikus nap keretében. A fő helyszínt a Visegrádhoz tartozó Apátkúton Áder János köztársasági elnök is felkereste.

Lomniczi Gergely emlékeztetett arra, hogy a magasabban fekvő területeken, például Dobogókőn, a Magas-Mátrában, Galyatető térségében, a

Börzsönyben és a Bükkben 8-10 centiméteres jégréteg keletkezett a fákon, amelyek ágai letörtek a nagy súly alatt. Mindez nagyjából 50 ezer hektárnyi erdőterületet érintett.

Ezen belül harmincezer hektárnyi erdőterület olyan súlyosan károsodott, hogy emberi beavatkozásra és segítségre van szükség - hívta fel a figyelmet.

Lomniczi Gergely elmondta, hogy az egyesület munkatársai eddig turistautakat tisztítottak meg, a főváros térségében például mintegy 500 kilométernyit. Közölte: már több mint 15 ezer hívás és SMS érkezett az S.O.S. Bajban az erdő! adományvonalra.

Azok, akik szeretnék támogatni a kárenyhítést, a 13600-as telefonszámot tárcsázzák, majd a 90-es számot kell megadni. Ezzel hívásonként és SMS-enként 250 forinttal támogatják a károsodott erdők helyreállítására.

Vasárnap több helyszínen is jelen lesznek a közmédia munkatársai. A műsorfolyam este 10-ig tart, mindenekelőtt a Duna csatornán. A televíziós programok mellett a Kossuth Rádió számos műsora is foglalkozik a témával.

Áder János: mintha lebombázták volna a fákat


Olyan volt a jégkártól sújtott erdő, mintha lebombázták, mintha tüzérségi zárótűz érte volna, derékba törtek fák - idézte fel december 8-i, az ónos eső és jegesedés utáni, papréti látogatását Áder János államfő vasárnap a közmédia S.O.S. Bajban az erdő! című tematikus műsorában.

"Olyanok voltak ezek a fák a nyílt sebeikkel mint egy-egy sírkereszt, egy-egy mementó, egy-egy kopfaja" - idézte fel a köztársasági elnök, milyen drámai hatást tettek benne az akkor látottak. "Világossá vált számomra, hogy meg kell menteni az erdőt" - mondta, felidézve, hogy akkor határozta el, felkéri a közszolgálati médiát a társadalmi összefogást középpontba helyező tematikus nap megrendezésére.

Áder János beszélt arról, hogy a decemberi jégkárok következtében 30-40 év munkája ment tönkre. Mint mondta, fel kell hívni az emberek, a cégek figyelmét arra, hogyan segíthetnek abban, hogy minél hamarabb ép erdőket láthassunk. Hozzátette: tudomása szerint 34 ezer hektárnyi erdő nagyon súlyosan károsodott és több mint 200 hektáron kell majd újra telepíteni az erdőt.

Az erdők fontosságáról azt mondta a köztársasági elnök, hogy mindenkinek van élménye, ha máshonnan nem, akkor gyerekkorából biztosan arról, hogy milyen érezni a "zöldellő erdő leheletét", milyen látványt nyújtanak friss levelek a fákon. Aki pedig ezt átélte már, az tudja, miért nem dobjuk el a szemetet az erdőben - jegyezte meg Áder János.

A fenntarthatóság kapcsán az államfő felhívta a figyelmet arra, hogy az erdő "kell ahhoz, hogy éljünk", hiszen a kibocsátott szén-dioxid egy részét a fák kötik meg és alakítják oxigénné. Beszélt arról is, nemzetközi mérések szerint az ipar rohamos fejlődésének következtében az elmúlt 25 évben 30 százalékkal nőtt a szén-dioxid kibocsátás mértéke a Magyarországnál jóval nagyobb és iparosodottabb országokban.

Felhívta a figyelmet arra, hogy egyes országokban, például az évente jelentős gazdasági növekedést produkáló Kínában jelentős az ipari tevékenységek okozta környezeti károk mértéke. Mint mondta, Magyarország ezzel szemben jó példa, mert az elmúlt 25 év alatt úgy sikerült gazdasági növekedést elérnie, hogy közben csökkentette a GDP arányos szén-dioxid-kibocsátást. Áder János felhívta a műsorban a környezettudatosságra is figyelmet és azzal zárta szavait, hogy mindenki menjen el legalább évente néhányszor egy erdőbe és élvezze a természet szépségeit.

A műsorban elhangzott, hogy 1 óráig már több mint 28 ezren hívták a kezdeményezés adományvonalát. Azok, akik szeretnék támogatni a kárenyhítést, a 13600-as telefonszámot tárcsázhatják. Itt a kicsengés után a 90-es számot kell megadni, SMS-ben pedig a 90-es számot kell a 13600-as telefonszámra küldeni, ezzel hívásonként és SMS-enként 250 forint támogatást juttatnak az Országos Erdészeti Egyesületen keresztül a károsodott erdők helyreállítására. A vonalat a Magyar Telekom, a Telenor, a Vodafone és az Invitel mobil- és vezetékes hálózatáról érhetik el a magyarországi előfizetéssel rendelkezők. Az egyesület facsemeték ültetésére, turisztikai berendezések pótlására fordítja a befolyó összeget.

Címlapról ajánljuk
Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Ugrik az OTP!

Ugrik az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában délutánra már határozott pluszban vannak a tőzsdék és Amerikában is folytatódik az emelkedés. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telik a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×