eur:
393.16
usd:
368.4
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Eltörölték az eddigi útvonalakat a légtérben - a nap hírei

Felhatalmazta a Fidesz-KDNP-frakció a kormányt arra, hogy márciusban induljon el a nemzeti közműszolgáltató. Változhat a jogosítványhoz köthető orvosi vizsgálatok életkorra vonatkozó szabálya.

Magyarország nem akar multikulturális társadalmat - mondta a bevándorlók ügyében a kormányfő a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. Orbán Viktor a jelenlegi ellentétektől független kulcskérdésnek nevezte Oroszország és Európa együttműködését, és hozzátette: a kormány a nemzeti érdek alapján határozza meg a magyar külügyi álláspontot.

Az Oroszországgal kötendő új gázszerződés nélkül nem tartható fenn a rezsicsökkentés Magyarországon - hangsúlyozta a kormányfő. Orbán Viktor a HírTV-nek azt mondta: rugalmas, akár időben is meghosszabbítható szerződéssel kell felváltani az idén kifutó, 20 éve kötött gázszállítási kontraktust Moszkvával.

A kelet-ukrajnai tűzszünetről szóló minszki megállapodás betartatása után lehet elgondolkodni Európa és Oroszország együttműködésének újraépítéséről - jelentette ki külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben. Szijjártó Péter az Európai Néppárt európai parlamenti frakció vezetőjének azt mondta: a magyar kormány támogatja, hogy az unió lépjen kapcsolatba az Eurázsiai Gazdasági Unióval.

Magyarország is kéri a NATO integrációs egység felállítását. Hende Csaba honvédelmi miniszter az észak-atlanti szövetség védelmi minisztereinek brüsszeli tanácskozásán indítványozta, hogy itt is jöjjön létre egy 40 fős parancsnoki koordinációs központ.

Nem a korábban megítélt források terhére valósítják meg a beruházásokat ösztönző uniós tervet - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben. Szijjártó Péter az Európai Bizottság illetékes alelnökével tárgyalt erről.

Felhatalmazta a Fidesz-KDNP-frakció a kormányt arra, hogy márciusban induljon el a nemzeti közműszolgáltató - közölte a Fidesz frakcióvezetője. Rogán Antal, a kormánypárti képviselőcsoport mezőkövesdi kihelyezett ülésén elmondta: a nemzeti közműszolgáltató először a Főgáz alapján gázszolgáltatással kezdi meg a működését, de úgy, hogy az egész országban szolgáltathasson.

Új budapesti kórház építését javasolja a Fidesz-KDNP. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a mezőkövesdi kihelyezett képviselőcsoporti ülés után azt mondta: a frakció felhatalmazta a kormányt arra, hogy az ehhez szükséges anyagi forrásokat teremtse elő, valamint döntsön az új intézmény helyszínéről és felépítésének ütemezéséről.

Változhat a jogosítványhoz köthető orvosi vizsgálatok életkorra vonatkozó szabálya. A kormány honlapján olvasható 13 rendeletmódosító tervezet szerint az 50 év alattiaknak 10 évig, a 50. életévet betöltött, de a 60. életévét még be nem töltöttek esetében 5 évig lenne érvényes az orvosi vizsgálat.

Az élelmiszergazdaság szerepének növelését, a magyar földtulajdon védelmét és az ország GMO-mentességének megőrzését szorgalmazta a földművelésügyi miniszter. Fazekas Sándor egy szolnoki gazdafórumon elmondta: az agrárium és a hozzá kötődő ágazatok a magyar gazdaság teljesítményének 20-25 százalékát adják

Januárban 53,8 milliárd forint volt az államháztartás hiánya, ami csaknem 22 milliárddal alacsonyabb 2014 első havi értéknél. Az egyenleg a kormány várakozásainak megfelelően alakult. Januárban a központi költségvetés 104,4 milliárd forintos deficittel, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 35,3 milliárd, az elkülönített állami pénzalapok pedig 15,3 milliárd forintos többlettel zártak.

Rekordalacsony hozamon értékesített 3, 5 és 10 éves kötvényeket az Államadósság Kezelő Központ. A 3 éves papírokból 25 milliárd forint kelt el az előző aukciónál 14 bázisponttal kisebb, 2,11 százalékos rekordalacsony átlaghozamon.

Csaknem ötödével nőtt az árbevétel az elektronikus árverési rendszer egy hónappal ezelőtti bevezetése óta - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa. Kunfalvi Zoltán hozzátette: a központosított rendszer biztosította nagyobb bevétellel a felszámoló a hitelezői igények nagyobb hányadát tudja kielégíteni.

Mégis tárgyal a pénzügyőrök életpálya-modellre vonatkozó követeléséről a szakszervezetekkel a nemzetgazdasági tárca. A minisztérium korábban azt mondta: ha a költségvetés lehetővé teszi, akkor előbb a családoknál és a gazdasági növekedést, foglalkoztatást biztosító vállalkozásoknál hagynak több pénzt, és nem a pénzügyőröknél.

A Belügyminisztérium tervei szerint 2019-re szűnhet meg a túlzsúfoltság a magyar börtönökben - mondta a büntetésvégrehajtás országos parancsnok-helyettese. Lajtár József az InfoRádiónak kifejtette: több, mint 18 ezren ülnek börtönben, a férőhely viszont 7500-zal kevesebb a jogszabályokban előírtnál.

Eltörölte az eddig létező útvonalakat a magyar légtérben a Hungarocontrol. Az Európában elsőként Magyarországon megvalósuló, korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatot lehetővé tevő új forgalomszervezési koncepció lényege, hogy a légtérben mostantól a lehető legrövidebb úton közlekedhetnek a repülőgépek.

Nő az üzemanyagok ára pénteken. A 95-ös benzin 7 forinttal átlagosan 339 forintra, a gázolaj 6 forinttal 356 forintra drágul. Jánosa Tamás, a Portfolio elemzője szerint elképzelhető, hogy hamarosan újabb árcsökkenés jön.

Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×