eur:
393.74
usd:
364.99
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Botrányos elődöntő az Afrika Kupában

Másodikként a ghánai válogatott jutott be a döntőbe az Egyenlítői-Guineában zajló labdarúgó Afrika Kupán.

Az elődöntő csütörtöki, malabói mérkőzésén a ghánaiak az első félidő végén négy perc alatt kétszer találtak a hazaiak kapujába, majd a második játékrészben is több gólszerzési lehetőséget alakítottak ki, melyek közül egyet ki is használtak.

A mérkőzés a 83. percben félbeszakadt, mivel ghánai szurkolók jelentek meg az egyik kapu mögött. Mint kiderült, biztonságuk érdekében kellett elhagyniuk szektorukat. Fegyelmezetten ácsorogtak az alapvonal mögött mintegy százan-kétszázan, miközben a lelátóról különböző tárgyakkal dobálták őket. A játékot nem lehetett folytatni, a futballisták tanácstalanul várták a bírói döntést. Közben a rendfenntartók közbeavatkozása nyomán lassan kiürült az a lelátórész, ahol az incidensek történtek, a ghánai drukkereket pedig biztonságba helyezték.

Mintegy negyven perc elteltével folytatódott a mérkőzés, majd a játékvezető három perc múlva váratlanul lefújta az összecsapást.

A ghánaiak a vasárnapi döntőben Elefántcsontpart együttesével csapnak össze.

Afrika Kupa, elődöntő:
Ghána - Egyenlítői-Guinea 3-0 (2-0)
szerdán játszották:
Elefántcsontpart-Kongói DK 3-1 (2-1)

A további program:
szombat, a 3. helyért:
Kongói DK-Egyenlítői-Guinea, Malabo 17.00
vasárnap, döntő:
Elefántcsontpart-Ghána, Bata 20.00

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×