eur:
393.78
usd:
365.21
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Újra lehet pályázni a rezidens ösztöndíjakra

Az ösztöndíjasok havonta nettó 100 ezer forint juttatásban részesülhetnek, ha vállalják, hogy a szakvizsga után az ösztöndíj folyósításának megfelelő ideig Magyarországon dolgoznak majd, és nem fogadnak el hálapénzt.

Mint ahogy a korábbi években, úgy most is a szakorvosjelöltek a Markusovszky ösztöndíjra , míg a kórházi-klinikai területen dolgozó szakgyógyszerész-jelöltek a Than Károly ösztöndíjra pályázhatnak.Akik nyernek, havonta nettó 100 ezer forintot kapnak, ha vállalják, hogy miután megszerezték a szakvizsgát az ösztöndíj folyósításának megfelelő ideig Magyarországon dolgoznak majd, egyúttal vállalják, hogy nem fogadnak el hálapénzt.

A házi gyermekorvosi körzetek betöltését szolgáló Méhes Károly ösztöndíjra a gyermekszakorvos-jelöltek pályázhatnak, a sürgősségi szakorvosjelöltek számára pedig ott van a Gábor Aurél ösztöndíj, amelynek összege havi 200 ezer forint. Zombor Gábor egészségügyi államtitkár korábban az InfoRádiónak arról beszélt, hogy egy jogszabálytervezet szerint minden Magyarországon végzett orvos állami ösztöndíjrendszerben vehet majd részt az ötéves egyetemi képzés után.

"Nagy örömünkre ettől az évtől kezdve ki tudjuk terjeszteni minden jelentkezőre azt az állami ösztöndíjrendszert, ami egy száz-, illetve kétszázezer forintos pluszt is jelenthet. Készül az a jogszabály, amelynek értelmében ezt a lehetőséget rögzítjük és szeretnénk azt is elérni, hogy a szakvizsga letétele után ne csökkenjen a szakorvosok fizetése. Erről a kormány reményeink szerint néhány héten belül dönt."

Az idei költségvetésben 900 millió forint áll rendelkezésre a Markusovszky ösztöndíjra, az ezt megelőző években a fiatal orvosok Magyarországon tartása érdekében meghirdetett ösztöndíjpályázatra csaknem 1,9 milliárd forintot fordított a kormány.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×