Lepsényiné Török Ilona - az MTI-hez is eljuttatott levele szerint - azért mondott le, mert nem tud azonosulni a szövetség elmúlt időszakban folytatott kommunikációjával, amely a takarékok nevében, ugyanakkor álláspontja szerint nem a takarékok érdekeit szem előtt tartva valósult meg.
A levelében Lepsényiné Török Ilona úgy fogalmazott: "... különösen károsnak tartottam Demján Sándor elnök úrnak a nyilvánosság bevonásával 2014 novemberében indított levelezését, amely alkalmas volt az ügyfelek és a takarékszövetkezeti termékeket értékesítő dolgozók megtévesztésére, valamint az ágazat iránti közbizalom meggyengítésére. A szövetség levelekben kifejtett álláspontjával, azok valóságtól távol álló tartalmával és stílusával nem értettem egyet."
Kifejtette, most, hogy az integráció átalakítása gyakorlatilag befejeződött, közös érdek a szektor megújulásának és a takarékszövetkezetek sikerességének minden eszközzel történő támogatása.
Dávid Ferenc, az OTSZ megbízott szóvivője az MTI megkeresésére elmondta, tiszteletben kell tartani mindenki, így Lepsényiné Török Ilona döntését is, hogy nem akar a testület tagja maradni, ha nem tud azonosulni a szövetség álláspontjával. Hozzátette: ha mindez így van, akkor a lemondás tisztességes döntés volt részéről, ám ez nem változtatja meg a szövetség álláspontját.
Dávid Ferenc hangsúlyozta: Demján Sándor OTSZ-elnököt, és minden testületi tagot, a szövetség közgyűlése többször is felhatalmazott arra, hogy markáns módon képviselje azt az álláspont, amely szerint a takarékszövetkezeteknél az integrációs törvény óta lezajlott folyamat elfogadhatatlan.
Dávid Ferenc megismételte: a szövetségben azt gondolják, hogy a takarékszövetkezetek államosítása, majd később a privatizáció irányított, jogszerűtlen volt, szembe ment az általános szövetkezeti elvekkel, a tulajdonvédelemmel és a versenytörvényekkel, ami "elfogadhatatlan és erkölcstelen".
Lepsényiné Török Ilona lemondásával egy éven belül már a negyedik OTSZ tisztségviselő távozik hasonló okokból.






