INFORÁDIÓ
2021. december 4. szombat
Barbara, Borbála

"Az antiszemitizmus a legrégebbi és legkitartóbb gyűlöletforma" - holokauszt-konferencia

InfoRádió / MTI

Minden antiszemita demonstráció és megmozdulás ellen fel kell lépni, a nyugati társadalmaknak együtt, összefogva kell leküzdeniük az antiszemitizmust, amely a legrégebbi és legkitartóbb gyűlöletforma - hangoztatták a holokauszt történetéről szóló nemzetközi konferencia felszólalói vasárnap Budapesten.

Konsztantinosz Karagunisz görög igazságügyminiszter-helyettes azt hangsúlyozta, hogy nem csak a neonácizmus, hanem az Izrael egésze ellen újonnan feltámadó antiszemitizmus ellen is harcolni kell. Izrael az egyetlen demokrácia a Közel-Keleten, amely a térségben egyedüliként küzd az iszlamista fundamentalizmus ellen, a nyugati társadalmaknak pedig együtt, összefogva kell leküzdeniük az antiszemitizmust - mondta.

A görög politikus kiemelte: országuk kiállt a szabadság, az emberi méltóság, a béke és az igazságosság mellett, és "nem engedi meg, hogy a történelem megismételje önmagát".

Konsztantinosz Karagunisz beszélt arról, hogy Görögországnak rengeteg veszteséget okozott a holokauszt, amelynek "szenvedései semmi mással nem hasonlíthatók össze". Görögországban már börtönben van az antiszemita eszméket hirdetők nagy része, ugyanakkor a görögök 7 százaléka rájuk szavazott, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez a politikai irányzat ne kerüljön előtérbe - figyelmeztetett.

Irwin Cotler volt kanadai igazságügy-miniszter előadásában rámutatott: az új antiszemitizmus nem egyénileg, hanem kollektíven támadja a zsidóságot, tehát Izrael állam létezése ellen szól, ezáltal pedig a zsidó emberek jogait tagadják meg.

Megemlítette: vannak zsidó fiatalok, akik manapság is céltáblájává válnak az antiszemitizmusnak, akár az egyetemeken is. Az új antiszemitizmus "zsidómentessé" akarja tenni a világot, a holokauszt túlélői pedig pontosan tudják, mit jelent ez a valóságban - fogalmazott.

Elie Wiesel Nobel-díjas írót idézve Irwin Cotler felhívta a figyelmet arra: eljött az idő, hogy mozgósítsák az egész emberiség erejét az új antiszemitizmus ellen. Egy korábbi konferencia megállapítására emlékeztetve szólt arról, hogy az antiszemitizmus a legrégebbi és legkitartóbb gyűlöletforma.

Az EU alapjogi ügynökségének 2013 novemberében, nyolc országban végzett felmérését ismertetve közölte: a válaszadók 26 százaléka szerint erősödött az antiszemitizmus az elmúlt 12 évben Európában, az antiszemita atrocitások elszenvedőinek 64 százaléka pedig nem teszi szóvá sehol a sérelmeit.

Viviane Teitelbaum belgiumi parlamenti képviselő megjegyezte: hazájában mindig is létezett antiszemitizmus, most is van, még akkor is, ha "Belgium nem fasiszta állam". A parlamentben és a közbeszédben is terjed az antiszemitizmus, annak ellenére, hogy vannak náluk törvények az ellen - állapította meg.

Beszámolt arról, hogy Antwerpenben az ortodox zsidókat a megjelenésük miatt támadják, sok városban a falfirkákkal is antiszemita megjegyzéseket tesznek. A tanárok sokszor megtagadják a holokauszt tanítását, mert félnek a diákok reakcióitól, és mostanában egyre erősödnek az antiszemita hullámok még az interneten is, és az anticionizmus is növekszik, amely Izrael állama ellen szól - fogalmazott.

Ismertetése szerint volt olyan lány, akit zsidó származása miatt vertek meg Belgiumban, és azt mondták neki, "menjen haza Izraelbe", holott a lány apja is Belgiumban született - tette hozzá.

Andrés Herzog, a Spanyol Demokrata Párt vezető tanácsának tagja emlékeztetett arra: Spanyolország nem vett részt a második világháborúban, ezért nem is kollaborált a náci Németországgal, ugyanakkor a spanyol lakosságban van egyfajta kulturális gyökerű elutasítás a helyi kis létszámú zsidó közösség ellen.

Kitért arra: törvényt fogadtak el a szefárd zsidó származású állampolgárok spanyol állampolgárságának elismeréséről, ami azt jelenti, hogy a 15. században az Ibériai-félszigetről elűzött több százezernyi zsidó ember leszármazottai visszatérhetnek oda.

Van olyan vélemény a spanyol médiában, miszerint "progresszív dolog" Palesztinát pozitív színben feltüntetni, országukban pedig "a szeparatisták legradikálisabb csoportja Izraelt is gyűlöli" - fogalmazott.

Jozef Pinior lengyelországi szenátor az 1943-as szervezett varsói gettófelkelésre emlékeztetett, ami "hősies tett volt és az emberi méltóság mellett állt ki". Mint mondta, minden antiszemita demonstráció és megmozdulás ellen fellépnek, így a zsinagógák és a zsidó temetők elleni vandalizmus ellen is.

Rámutatott: zsidó közösségük kis létszáma ellenére megjelenik az antiszemitizmus Lengyelországban, amely "mélyen gyökerezik az emberek gondolkodásában". Az előítéletek ellen szóló törvényeket sokan szorgalmazzák a lengyel parlamentben - fűzte hozzá.

A zsidó kultúra mindezzel együtt virágzásnak indult Lengyelországban, számos közösségi programot szerveznek, emellett pedig az oktatás területén is küzdenek az antiszemitizmus ellen, miközben még az egyetemeken is megjelent az Izrael állama ellen szóló új antiszemitizmus.

A konferencia után rendezik az Élet menetét, amely délután az Erzsébet híd pesti hídfőjétől indul és a Keleti pályaudvarhoz érkezik. A hivatalos beszédek és megemlékezés után 600 tagú magyar delegáció utazik vonattal Auschwitzba.

Az Élet menete felvonulását tizenkettedszer tartják meg Budapesten.

A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018