A Nemzeti Bank elnöke szerint hosszú ideig nem lesz olyan kedvezményes hitel felvételére lehetőség, mint amit a jegybank növekedési programjának segítségével nyújthatnak a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak. Matolcsy György a hitelprogramot bemutató országos konzultáció utolsó, siófoki állomásán azt mondta, hogy növekedési fordulat előtt áll a magyar gazdaság, és ideje, hogy a vállalkozások hitelből finanszírozzák beruházási tevékenységüket. A jegybank elnöke arról is beszélt, hogy a következő 10 évben nem tervezik Magyarország euróövezeti csatlakozását.
Termelésének megháromszorozását ígérte a Bridgestone gumiabroncsgyártó vállalat, amely stratégiai megállapodást kötött a kormánnyal. A japán cég magyar üzeme negyedmillió eurós beruházásra készül, a kapacitás bővítését 2017-ig érik el. Az öt éve átadott tatabányai telepen új gyártócsarnokot építenek, az alapkövet jövő pénteken teszik le.
A családon belüli erőszak tényállásának büntető-törvénykönyvi elnevezésén és fogalmán is változtat az igazságügyi miniszter zárószavazás előtti indítványa. Navracsics Tibor javaslata kapcsolati erőszaknak nevezné a bűntettet, amit eredetileg hozzátartozó bántalmazásának, egy későbbi indítvány alapján pedig háztartáson belüli erőszaknak hívtak volna. A tárcavezető bővítené azok körét is, akik esetében alkalmazható a minősítés: azok a kapcsolatok is a szabályozás alá eshetnek majd, amelyeknél az együttélés nem bizonyítható, a kapcsolatból azonban közös gyermek született.
Kétségessé vált a Hallgatói Hálózat és az oktatási államtitkárság szerdára ígért egyeztetése, miután a miniszter megengedhetetlen nyomásgyakorlásnak nevezte a szervezet aktivistáinak délelőtti akcióját. A diákszervezet több tagja az Emberi Erőforrások Minisztériumában tartott váratlan tiltakozó akciót a tárca vezetésének lemondását követelve.
A hatósági fellépés lehetőségét vizsgálja az egészségügyért felelős államtitkár a szórakozóhelyek környékén élő nemdohányzók védelmében. Szócska Miklós egyetért az ombudsman egy korábbi kezdeményezésével. Szabó Máté a múlt héten sürgetett törvénymódosítást, mert jogosnak találta a szórakozó- és vendéglátóhelyek környékén élők panaszait, miszerint a bejárat öt méteres köréből kitiltott dohányosok sokszor a szomszédos porták ablakai alatt gyújtanak rá.
Az árbevétel emelkedésére számít idén a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. Lukács László az elmúlt 3-4 évhez hasonló, évi 5-10 százalékos növekedést vár. Az ágazat bevétele tavaly meghaladta a 220 milliárd forintot. Annak érdekében, hogy a belföldi piacot növelni tudják, egy új piaci modellt akar bevezetni a szakmaközi szervezet.
Jövő héten éri el az árhullám a Duna budapesti szakaszát, szerdára vagy csütörtökre várják a tetőzést, akkor víz alá kerülhetnek az alsó rakpartok. Ha ez megtörténik, elárasztják vízzel a Kossuth téren épülő mélygarázs betonszerkezetét, hogy ellenálljon a vízoszlop Duna felőli nyomásának. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a napokban hirtelen lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt a Duna vízállása a napokban 600 centiméteres tetőzésre számítanak a szakemberek.
Valószínűleg az egyik eltűnt magyar hegymászó holtteste látható a Kancsendzöngáról visszatért serpák fotóin. Vincze Szabolcs, az expedíció szóvivője szerint Kiss Péter maradványait fényképezhették le a mentéssel próbálkozó teherhordók, de a képeket egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A szóvivő úgy véli, hogy a másik magyar, Erőss Zsolt magasabb régiókban maradt, őt nem találták meg, és a fotókon sem látták. A nepáli hatóság hamarosan kiállítja azt a dokumentumot, amely alapján a magyar hatóságok elkészítik az egyéb intézkedésekhez szükséges halotti anyakönyvi kivonatot - tette hozzá. A hatóságok csütörtökön állították le a tíz napja eltűnt öt hegymászó, köztük a két magyar keresését a világ harmadik legmagasabb csúcsának környékén.
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz





