eur:
393.55
usd:
364.53
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Januártól drágább lesz az élet Budapesten

Január elsejével a közgyűlés döntésének értelmében két és fél százalékkal emelkednek a víz- és csatornadíjak a fővárosban. Drágul a csatornadíj, emelkednek a szemétszállítási és kegyeleti szolgáltatási díjak is.

A vízdíjak esetében az átlagosan 2,51 százalékos emelést 18 igen, 10 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés. E szerint a lakossági fogyasztóknál 2,51 százalékkal növekedik a fizetendő összeg, az ipari-közületi fogyasztóknál pedig 2,53 százalékkal.

Ez azt jelenti, hogy a lakossági fogyasztók számára nettó 191,90 forint lesz egy köbméter ivóvíz (áfával együtt 243,71 forint), az ipari-közületi fogyasztóknak pedig nettó 198,90 forintot kell fizetniük (27 százalékos áfával számolva 252,60 forintot).

A bruttó díjnövekmény így nagyságrendileg megegyezik az infláció mértékével.

Változnak az alapdíjak is, vagyis a főmérő után fizetendő összegek. Továbbra sem kell ilyet fizetnie annak a lakossági fogyasztónak, akinek nulla köbméter a havi átlagfogyasztása. Ennél magasabb átlagfogyasztásnál bruttó 193 forintról 201-re emelkedik az alapdíj. A közületi, vagyis a nem lakossági ügyfelek alapdíját három kategóriába sorolják a havi átlagfogyasztás alapján, itt az alapdíj 2,3-2,6 százalékkal nő.

Az előterjesztés összefoglalta a díjemelés lakossági kiadásokra gyakorolt hatását is: 2011-ben az egy főre jutó havi kiadás nettó 991 forint volt, a 2012-es összeg pedig 1013 forint lesz, az egy lakásra jutó átlagos kiadás pedig havi nettó 1917 forintról 1959 forintra nő.

A közgyűlés 18 igen és 11 nem szavazattal döntött a csatornadíjak 2,55 százalékos emeléséről is. Az eddigi 325 forintos köbméterenkénti csatornadíjat 333,6 forintra emelték, amely áfával együtt 423 forint, így a havidíj egy lakosra vetítve 1850 forintról 1917 forintra emelkedik.

Átlagosan 3,9 százalékkal emelkedik a kéményseprő-ipari szolgáltatások díja is. György István ágazati főpolgármester-helyettes előterjesztését a képviselők 18 igen és 11 nem szavazattal fogadták el.

A módosítás értelmében a kéményellenőrzés, -tisztítás és a műszaki felülvizsgálat egyedi kémények esetében 1.533 forintba, tartalékkéményeknél 988 forintba, gyűjtőkéményeknél pedig 3.419 forintba kerül jövő év elejétől, ezek az árak az áfát még nem tartalmazzák.

Emelkedik a települési szilárd hulladék elszállításának díja januártól.

A képviselők az erről szóló előterjesztést 18 igen és 14 nem szavazattal fogadták el. Az áremelkedés 2,26 százalékos lesz, egy négytagú, családi házas övezetben élő család kukáját havi 579 forint helyett 592 forintért viszik el hetente egyszer. A nyitott konténerek ürítése alkalmanként 5.264 forint helyett 5.383 forintba kerül majd.

György István megjegyezte, hogy az emelés a hulladékelszállítás jelenlegi színvonalának fenntartása miatt indokolt.

Emelkednek Budapesten a kegyeleti szolgáltatások díjai is.

A javaslatot a képviselők 18 igen és 13 nem szavazattal fogadták el. A döntés értelmében az árak nettó 3,9 százalékkal emelkednek. György István hangsúlyozta, hogy az eredeti tervekben szereplő bruttó 8,8 százalékos emelést mérsékelték. Ez egyben azt is jelenti, hogy a cég nem tudja majd az szja-változások miatti bérkompenzációt végrehajtani, így azzal később foglalkozni kell.

Szabó György (Jobbik) a vitában kifogásolta az áremelést, mert szerinte az embereknek most sincs pénze temetésre, így "alternatív módon" helyezik örök nyugalomba szeretteiket, ami szerinte embertelen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×