Infostart.hu
eur:
385.92
usd:
330.82
bux:
118499
2026. január 13. kedd Veronika

Ez lesz ma terítéken a parlamentben

Az Országgyűlés mai ülésén megközelítőleg nyolc órán át tart szavazásokat: ezek során elfogadhatják az új munka törvénykönyvét, megválaszthatják a jövő évtől átalakuló bírósági szervezet vezetőit, illetve dönthetnek a költségvetés fejezetein belüli átcsoportosításokról is. A Ház keddi ülésnapja ezt követően öt előterjesztés összesen több mint 21 órában meghatározott vitájával folytatódhat.

A parlament hétfőn elfogadott napirendje alapján az ülés reggel kilenc órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a jövő évi költségvetés fejezeten belüli átcsoportosításairól kezdődik szavazás.

A képviselők korábban már elfogadták a költségvetés fő számait, Orbán Viktor a hét végi, brüsszeli európai uniós csúcstalálkozót követően azonban a költségvetés újratervezésének szükségességéről beszélt. A kormányfő ezt egyrészt az eurózóna gazdaságainak romló teljesítményével, másrészt az ebből következő eltérő euró-forint árfolyammal magyarázta. A miniszterelnök a Fidesz hétfői frakcióülését követően úgy nyilatkozott, az átalakítás során a "főszámokat nem csak hogy nem kell, hanem nem is szabad módosítani", illetve közölte, a kormány szerdán tárgyalja, honnan teremti elő a 2012-es büdzséből jelenleg még hiányzó 100-200 milliárd forintot.

Az Országgyűlés délelőtt 11 órától, titkos szavazással dönthet a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria, illetve az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot felváltó Országos Bírósági Hivatal elnökéről. Schmitt Pál köztársasági elnök előbbi posztra Darák Pétert, míg utóbbira Handó Tündét jelölte. A Kúria leendő vezetője nevezheti ki az új szervezet kollégiumvezetőit, továbbá irányíthatja és ellenőrizheti a Kúria vezetőinek igazgatási tevékenységét, míg az Országos Bírósági Hivatal elnökének hatáskörébe a bírósági felsővezetők kinevezése és a bírák kinevezésére vonatkozó indítvány megtétele tartozik.

A jelöltek megválasztásához kétharmados parlamenti támogatás szükséges, tisztségüket pedig kilenc évig tölthetik be. A napirend szerint a megválasztott jelöltek - eredményes voksolás esetén - háromnegyed tizenkettőkor tehetik le esküjüket.

A Ház ezt követően - számos képviselő módosító indítványról szóló szavazás mellett - dönthet az új munka törvénykönyvének elfogadásáról is, majd öt törvényjavaslat tárgyalásában kezd, egyenként 4 óra 20 perces időkeretben. A képviselők ennek során szólhatnak például az államháztartásról és az ország pénzügyi stabilitásáról szóló előterjesztésekről is.

Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×