Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
323.37
bux:
147198.32
2026. november 4. szerda Károly

Nem lehet majd interpellálni a legfőbb ügyészt

Kétnapos ülést tart a jövő héten az Országgyűlés, amely várhatóan megválasztja a médiatanács tagjait jelölő parlamenti bizottságot, és dönt több, a kormány által előterjesztet törvényjavaslat, köztük egy a legfőbb ügyész jogállását is érintő alkotmánymódosítás sürgős tárgyalásba vételéről. Interpellálni nem, de kérdezni továbbra is lehetne a kormány alkotmánymódosítását követően a legfőbb ügyészt.

A hét folyamán a kormány öt törvényjavaslatot terjeszt a Ház elé, amelyek közül négynek a sürgős tárgyalását kéri, amiről hétfőn döntenek a képviselők - közölte Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülését követően.

Elmondta: a kabinet a házbizottságnak jelezte, hogy a megújuló energiával, a hagyatéki eljárással, a kormányhivatalok felállításával és az alkotmány módosításával kapcsolatos javaslatairól kér majd sürgős tárgyalást, és előterjesztést nyújt be a területfejlesztésről is.

Az alkotmánymódosítás három témát érint majd: a legfőbb ügyész jogállását, a jogalkotás rendjét, valamint a kormányhivatalok vezetésével kapcsolatos összeférhetetlenséget.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×