Infostart.hu
eur:
363.76
usd:
323.65
bux:
147230.88
2026. november 4. szerda Károly

Átalakítaná a kormány a közfoglalkoztatást

A kormány a közfoglalkoztatás átalakítása keretében az értékteremtő munkavégzésre helyezi a hangsúlyt - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón.

Szeptember végéig közel 110 milliárd forintot fordított a költségvetés a közcélú foglalkoztatás finanszírozására, ebből az Út a munkához programra 65 milliárdot - közölte az államtitkár.

Czomba Sándor elmondta: az új kormány célja a közfoglalkoztatás átalakítása, ennek első lépéseként októbertől újabb két közfoglalkoztatási program indul.

Egy 41 millió forintos közmunkaprogram keretében október közepétől a beregi térségben újabb száz közmunkás kezd dolgozni többek között a gát magasításához kapcsolódó munkán. A résztvevők legalább fele roma származású - tette hozzá az államtitkár.

Az NGM kezdeményezte másik program október elején indul, és a 4.500 közcélú foglalkoztatott átcsoportosítását jelenti, akik az önkormányzatoktól az állami vagyont kezelő cégekhez, például erdőgazdaságokhoz, vízügyi igazgatóságokhoz, nemzeti parkokhoz kerülnek.

Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak. A gyenge nemzetközi hangulattal szemben Európában erősödés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×