eur:
394.16
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Csaba László: Kétféle veszély fenyeget Magyarországon

A Fidesz nagy választási győzelme még nem garancia az ország gazdaságának rendbetételére, de ehhez még sok más intézkedésre szükség van - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász. Az egyetemi tanár szerint külföldi példák azt mutatják, hogy a gazdasággal való összefonódást vissza lehet szorítani.

Kétféle veszély fenyeget a jelenlegi helyzetben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László.

A közgazdász szerint sokan bíznak abban a Fidesz jelentős választási győzelme után, hogy minden megváltozik egyik napról a másikra, és fellendülés jön, de ez nem tud bekövetkezni. Az egyetemi tanár emlékeztetett: gyorsan el lehet veszíteni a népszerűséget, az Antall-kormány megalakulása után öt hónappal volt a taxisblokád.

A másik veszély a teljes hitevesztettség, ami az elmúlt évek következménye - vélekedett Csaba László. Kifejtette: a letargia önálló társadalmi tényezővé vált, az emberek a mának élnek, nem takarékoskodnak. Ebben a helyzetben azt kell hangoztatni, hogy van kiút és megoldás - tette hozzá.

A gazdasági gondok nem változnak meg attól, hogy a kormány megváltozik - szögezte le a közgazdász. A kabinet csak az egyik szereplő, amely lehetőséget teremt, nála van az adogatás, de más is kell, hogy a meccset meg tudja nyerni - emelte ki.

Az egyetemi tanár szólt arról is, a nemzetközi példák azt mutatják, a politikai osztály ellen fel lehet lépni, a gazdasággal való összefonódást vissza lehet szorítani. Szlovákiában volt miniszterek ülnek börtönben privatizációs ügyek és bűncselekmények miatt, míg Ausztriában is több egykori tárcavezetőt csuktak le - emlékeztetett.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×