Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Ennyi mindenért felel majd a miniszterelnök-helyettes az Orbán-kormányban

A közigazgatás és az igazságügy mellett a kormányzati kommunikáció, a társadalmi integráció ügye, valamint a civil-, egyház- és kisebbségügyi kérdések is a Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz tartoznak majd. Erről a tárca leendő vezetője beszélt az MTI-nek adott interjújában csütörtökön. Navracsics Tibor hangsúlyozta: Magyarországon ismét meg kell teremteni az állam tekintélyét.

Navracsics Tibor azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy Orbán Viktor bejelentette: ő irányíthatja az új kormányban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, egyben pedig miniszterelnök-helyettes is lesz.

A politikus kifejtette: a kormányzati rendszer reformjának keretében úgy gondolták, első lépésként vissza kell adni a hitelességét a kormányzati munkának és a kormányzati politikának. Ezért döntöttek úgy, hogy "a mára teljesen elmosódott profilú" Miniszterelnöki Hivatalt kettéválasztják. A politikai irányítás - Miniszterelnökség néven - Orbán Viktor leendő kormányfő körül áll majd fel Varga Mihály vezetésével.

A kormányzati koordinációs munkához kapcsolódó, illetve az állam újradefiniálásához, hitelességének újbóli megteremtéséhez szükséges feladatok a Navracsics Tibor vezette minisztériumhoz kerülnek majd.

Hangsúlyozta, a cél az, hogy Magyarországon ismét megteremtsék az állam tekintélyét.

Az általa szorgalmazott professzionális közigazgatással kapcsolatban kiemelte: meg kell adni a közigazgatásnak az őt megillető rangot.

Az államot szolgáló embereknek érezniük kell, hogy meg vannak becsülve. Ezért vissza akarják állítani a "teljes vertikumát" a közigazgatási karriernek, és ennek érdekében visszahozzák a közigazgatási államtitkár pozícióját, mint a közigazgatási karrier csúcsát - mondta Navracsics Tibor.

Az MTI azon kérdésére, hogy hol fog működni az új tárca, Navracsics Tibor azt mondta, valószínűleg a jelenlegi Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal közös, Kossuth téri épületében.

A tárcához tartozó területeket államtitkárok fogják irányítani egy politikai és egy közigazgatási államtitkár mellett.

Az MTI fideszes forrásból úgy tudja: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Rétvári Bence lesz, közigazgatási államtitkára pedig Gál András Levente. Az igazságügyért Répássy Róbert felel majd, a társadalmi integrációért Balog Zoltán, a civil-, egyház- és kisebbségügyi kérdésekért Szászfalvi László, a kormányzati kommunikációért pedig Kovács Zoltán, aki nem parlamenti képviselő. A Heti Válasz is ehhez hasonló névsort tett közzé csütörtökön.

Címlapról ajánljuk
Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.

Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

14. alkalommal jelent meg a Magyar Konyha magazin nyári lapszámának mellékleteként a Balaton gasztrokalauz. A kiadvány idén megújult formában, a korábbiaknál szigorúbb válogatással mutatja be a tó környékének legjobb gasztronómiai helyeit, a szerkesztőség által legjobbnak ítélt TOP 100-at.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×