Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
331.77
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Hét veterán élte túl a választást

Mindössze heten maradnak országgyűlési képviselők a rendszerváltáskor összeült Parlament tagjai közül a mostani választást követően. Közülük hatan a Fidesz-KDNP frakciójában ülnek majd, míg az ellenzéki képviselők közül egyedül Vitányi Iván tagja 1990 óta az Országgyűlésnek.

A politika túlélői közül betűrendben Balsai István, az Antall-kormány igazságügy-minisztere az első. MDF-es képviselőként kezdte, 2005-től a Fidesz politikusa. 1990-ben és 1994-ben országos listáról került az Országgyűlésbe, 1998 óta pedig négyszer nyert a budapesti 2. számú választókerületben.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és a Fidesz alelnöke is 1990 óta honatya. Először az országos, majd a Hajdú-Bihar megyei listáról jutott be a törvényhozásba, 1998 óta pedig Debrecen egyéni képviselőjeként dolgozik.

Kövér László, a Fidesz elnökségi tagja 1990-ben Pápa képviselőjeként jutott be a Parlamentbe. 1994-ben és 2002-ben az országos, 1998-ban és 2006-ban a Veszprém megyei listáról lett képviselő. 1998 és 2000 között a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányította tárca nélküli miniszterként.

Németh Zsolt korábbi külügyi politikai államtitkár egyéni, területi és országos listáról is mandátumhoz jutott már a Fidesz tagjaként. A külügyekkel és a határon túli magyarság kérdéseivel foglalkozó politikus tehát szintén húsz éve megszakítás nélkül tagja az Országgyűlésnek.

1990 óta őrzi mandátumát Orbán Viktor volt - és várhatóan leendő - miniszterelnök is, aki kétszer a Pest megyei, kétszer az országos, kétszer pedig a Fejér megyei listáról került be a Parlamentbe a Fidesz képviselőjeként.

Három pártot is képviselt 1990 óta Salamon László. 1996-ig az MDF színeiben politizált, majd rövid függetlenség után a Fidesz frakcióját választotta, 2006 óta pedig a KDNP képviselőcsoportjában foglal helyet. 2002 óta Pest megye területi listás képviselője.

Két egyéni győzelem és három listás hely a mérlege az MSZP egyetlen olyan, az új Parlamentbe is bekerülő politikusának, aki 1990 óta rendelkezik mandátummal. Vitányi Iván az Országgyűlés második legidősebb képviselője volt, idén lesz 85 esztendős.

Három hónap híján a Varga Mihály is húsz éve országgyűlési képviselő. 1994-ben ugyanis Eperjes Károly ennyi idő után adta vissza a mandátumát, és a Fidesz alelnöke akkor került a színművész helyére.

Húsz év után elbúcsúzik viszont az Országgyűléstől Béki Gabriella (SZDSZ), Csapody Miklós (MDF), Dávid Ibolya (MDF), Eörsi Mátyás (SZDSZ), Gál Zoltán (MSZP), Hankó Faragó Miklós (SZDSZ), Horn Gyula (MSZP), Katona Béla (MSZP), Kelemen András (Fidesz), Kuncze Gábor (SZDSZ), Magyar Bálint (SZDSZ), Mádi László (Fidesz), Medgyasszay László (KDNP), Pető Iván (SZDSZ), Vastagh Pál (MSZP) és Világosi Gábor (SZDSZ). Még náluk is több időt, 24 évet töltött el - igaz, nem megszakítás nélkül - a Parlamentben Filló Pál (MSZP).

Nagy visszatérő lesz viszont Mile Lajos, aki 1990 és 1994 között az MDF-frakcióban tevékenykedett, most pedig a Lehet Más a Politika országos listájáról tér vissza 16 év után.

Szerző: Herczegh Sándor (promenad.hu), Herczeg Zsolt (InfoRádió)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×