Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Seres Mária ismét aláírásgyűjtésbe kezdett

Aláírásgyűjtésbe kezdett Seres Mária, hogy a pártok a jövőben ne kaphassanak támogatást a központi költségvetésből. A Civil Mozgalom képviselője az InfoRádióban elmondta: ha november végéig sikerül 50 ezer érvényes aláírást összegyűjteni, akkor az Országgyűlés köteles napirendjére venni a kérdést.

Seres Mária szerint a kezdeményezésről várhatóan fél év, vagyis már a tavaszi parlamenti választás után dönthet az Országgyűlés. Korábban Seres Mária több mint 600 ezer érvényes aláírást gyűjtött össze egy másik kezdeményezés, a képviselői költségtérítés ügyében de végül az Országgyűlés- a korábbi, április határozata ellenére -mégsem rendelte el a népszavazás kiírását.

A parlament az Alkotmánybíróság döntésére figyelemmel döntött így szeptemberben, mert a testület új eljárásra kötelezte a Házat, mivel álláspontja szerint közben olyan törvény született, amely utólag érdemben befolyásolta a kérdés népszavazásra bocsáthatóságát.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×