Ez mindig zavarba ejtő, hogy valahogyan meg kell határozni azt, hogy én milyen kapcsolatban is voltam vele. Gimes Miklós a börtönből írt egy levelet, amelyben megkéri az én kezemet. Neki valami olyan fajta dolgot mondtak, hogy ezt még a börtönben is meg lehet kötni. El lehet válni, mert ő még nem volt törvényesen elválva, és meg lehet kötni ezt a házasságot. Előtte tulajdonképpen az élettársa voltam, mert hiszen nem éltünk mi együtt. Hetekben, hónapokban lehet mérni a mi együttműködésünket.

A Magánügy című kötetben egy újságíró azt mondta, hogy ez a szerelem időhiányos volt, ahogyan 1956 is egy időhiányos forradalom volt.

Ez nagyon pontos megfogalmazás. Eredetileg az volt a szándékom, hogy Miklósról írok, mert gyötrelmesnek találtam azt a gondolatot, hogy elfelejtődik, hiszen nem lehetett beszélni semmit róla, sem 56-ról, és rengeteg mindenfélét mondtak rá, amit nem lehetett cáfolni. Tehát úgy gondoltam, hogy majd én. Most kiderült, hogy én nem tudom megrajzolni a politikusi portréját, csak a mi személyes történetünket tudom elmesélni.

Hogyan kezdődött ez a személyes történet? Hogyan ismerkedtek meg?

Futólag még akkor ismerkedtünk meg, amikor én Fekete Sándornak a felesége voltam, és mind a ketten a Szabad Népnél dolgoztak. Fölmentem a laphoz, és ott találkoztam először vele. Aztán eltelt egy-két év, én közben elváltam, és akkor már ezekben a forró napokban, amikor Nagy Imre miniszterelnöksége volt napirenden, akkor az Újságíró Szövetségnek egyik gyűlésén ő fölszólalt, én meg küldtem neki egy cetlit, hogy mennyire jó volt, amit mondott. Valahogy így kerültünk közelebbi kapcsolatba, de akkor még hosszú ideig én csak barátként meg politikai tanácsadóként gondoltam rá, míg aztán egyszer csak észrevettem, hogy nem erről van szó.

A forradalom napjai alatt hogyan alakult a kapcsolatuk?

Akkor ő járta a várost, mindenütt ott volt. Legtöbbször talán a Szabad Nép székházban tartózkodott, ahonnan ő akkor már rég el volt bocsátva. De akkor odament, szerkesztette a Magyar Szabadság című lapot, bejárt a főkapitányságra és a Deák térre, ahol Fazekas György barátjával, meg Kopácsival tárgyaltak. De minden helyszínen ott volt, a Kilián laktanyában is. Mindenről meg akart győződni, mindent meg akart nézni. Esténként pedig együtt voltunk különböző lakásokon, ahova éppen befogadtak minket, vagy hazamentünk, olyan is volt. De napközben én vele nem nagyon találkoztam, talán csak egyszer-kétszer, mikor bejött a Rádióba.

Azt nyomon lehetett követni, hogy a Szabad Nép egykori újságírója hogyan jutott el az államszocializmus teljes tagadásáig és a liberális demokrácia felvállalásáig?

Ez egy nagyon hosszú folyamat volt. Hosszú ideig megpróbálta valahogyan ideológiával megmagyarázni azt, ami körülötte történt és amit nem értett, tehát a pereket meg egyebet, de hát ez nem ment. Mindenféle politikai természetű kétsége volt, mint erről utóbb beszámolt. Az igazi erkölcsi, érzelmi megrázkódtatást neki az jelentette, amikor kijöttek a börtönből az emberek, egyrészt, másfelől pedig az is, hogy őt kiküldték a Szabad Nép külföldi tudósítójaként először Svájcba, aztán pedig hosszabb időre Párizsba, és onnan másként nézett ki ez a szocializmus. Tehát egyszerűen megtapasztalta, hogy milyen az, amikor egy ország működik. Annak idején Kornai János azt mondta nekem - mert ők együtt voltak a Szabad Népnél és jól ismerte Miklóst, kedvelték egymást -, hogy talán ha nem Svájcba megy, hanem látta volna a kapitalizmusnak a mindenfajta visszás jelenségét is, akkor talán nem jut hirtelen ilyen radikális következtetésekre. De én azt gondolom, hogy mindenképpen eljutott volna annak a felismeréséig, hogy az a rendszer nem működőképes.

Azt olvastam valahol, hogy Gimes Miklós a Nagy Imre-csoport talán legradikálisabb tagja volt.

Igen, nekem Vásárhelyi Miklós mondta azt, hogy Miklósnak a természete olyan volt, hogy nagyon egyenes kérdéseket tett fel és egyenes válaszokat várt. Nagyon bátor volt, nem félt semmitől. A korábbi párthűségében nem volt egy szikrája sem valamiféle alkalmazkodásnak vagy félelemnek, hanem világmegváltó meggyőződéssel szegődött az ügyhöz, és aztán szenvedélyesen ábrándult ki belőle. Vásárhelyi azt mondta, hogy a Miklós olyan kérdéseket tett föl, hogy "a hajunk az égnek állt tőle". És volt egypár összeütközése Nagy Imrével is, mert Nagy Imre inkább a reformok meg kompromisszumok módján próbálta volna ezt az egész Rákosi-féle érát megváltoztatni.