Minden ellenkező híresztelés ellenére a magyar események a világpolitika elsőszámú eseményei lettek. Fontos volt, ami Magyarországon történik, hiszen, ahogy az amerikai nemzetbiztonsági tanács számtalanszor megfogalmazta, Kelet-Európa felszabadítása az amerikai külpolitika alapvető érdeke volt, és Dulles külügyminiszter már októbert 23-án azt mondta, hogy a magyarországi események jelentik az addigi legkomolyabb fenyegetést a szovjet uralom számára Kelet-Európában. A világ figyelme Magyarországra összpontosult, az Egyesült Államok kívánta a forradalom sikerét, Nagy-Britanniára azonban ez már nem igaz. Õk már egészen más szemüvegen keresztül nézték az eseményeket.
Az első napokban milyen forgatókönyveket vázoltak az amerikai vezetők a forradalomról? Milyen beavatkozási lehetőségek merültek fel?
Itt van egy ellentmondás. Nagyon fontosnak tartották, de nem tettek semmit.
Csak a nyilatkozatok szintjén tartották fontosnak? A cselekedetek szintjén nem?
Nem, ezt az ellentmondást fel lehet oldani. Ez is a történész feladata. Az események mindenféle tekintetben óvatosságra intettek. Lengyelország nagyon közel állt ahhoz, hogy az oroszok fegyveresen bevonuljanak október 23-án. Elképzelhető, hogy ettől az oroszok csak Kínai nyomásra álltak el. Illetve Gomulkának sikerült úgy lavíroznia, hogy egy pillanatra megnyugtatta a szovjet vezetést. Aztán az oroszok figyelme Magyarország felé fordult. Október 25-én Dulles külügyminiszter azt táviratozta Belgrádba, hogy az Egyesült Államokban nagyon örülnek annak, ami Magyarországon történik, de elképzelhetetlen, hogy ezek az emberek sikerrel járjanak, bármilyen hősiesek legyenek is. Tehát a cél az volt, hogy békés megoldást találjanak, elhárítsák a szovjet fegyveres beavatkozást, és a Kádár-rezsimet eltántorítsák a véres megtorlástól. Az eseményeket pedig a demokratizálódás irányában tereljék.
Támogatták, de egy nyílt konfliktusba nem szerettek volna belemenni?
Az volt a stratégia, hogy időt kell nyerni. Ezután európai csapat-átcsoportosítást, vagy csapatkivonást ajánlani a szovjeteknek, amelynek fejében az oroszok megadhatták volna Kelet-Európa, vagy Magyarország függetlenségét. Az uralkodó amerikai felfogás szerint ugyanis a II. világháború után az oroszok biztonsági okokból szállták meg Kelet-Európát. Tehát az érvelés úgy szólt: ha garantáljuk a szovjetek legitim biztonsági igényeit, nem lesz többé szükség arra, hogy Kelet-Európában maradjanak. Ezt akarták elérni, és ezt a célt szolgálta a külügyminiszter október 27-i beszéde is, amelyben azt mondta, megnyugtatásul az oroszoknak, hogy nem tekintenek a magyarokra potenciális szövetségesként. De várják a függetlenségük és szuverenitásuk helyreállítását. Eisenhower amerikai elnök ekkor apokaliptikusan látta a helyzetet, és azt Hitleréhez hasonlította. Azt gondolta, hogy az oroszok elkeseredett lépésekre is képesek lesznek, amely egész Európát magával ránthatja. Ezért az egyetlen megoldásnak a politikai lépéseket tartották. Logikailag érthető a stratégia, de téves felvetéseken alapult, ezért nem működhetett. A Szovjetunió ugyanis akkor még egyáltalán nem volt felkészülve ennek az érdekszférának a feladására.