2016. május 24. 20:04 Női kézilabda NB I - Bajnok a Győri Audi ETO KC A Győri Audi ETO KC 27-21-re nyert a Ferencváros vendégeként a női kézilabda NB I döntőjének keddi visszavágóján, így kettős győzelemmel lett bajnok.
2016. május 24. 19:53 Verrasztó Dávid gyógyul, de sokat kell még fejlődnie Verrasztó Dávid kizárólag 400 vegyesen indult a londoni úszó Európa-bajnokságon, ezt a számot pedig ismét megnyerte egy hónappal bordatörése után. Verrasztó Dávid szerint az olimpián ennél jobb időre lesz szüksége.
2016. május 24. 19:40 Nyáron már elkerüli Székesfehérvárt a 8-as út A nyár közepére elkészülhet a 8-as főút új, Székesfehérvárt elkerülő szakasza - mondta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója. Loppert Dániel kiemelte, hogy 2018-ban érhet véget a Várpalotát elkerülő főútvonal építése.
2016. május 24. 19:36 Obama: Vietnam és az Egyesült Államok partnerek A vietnámi-amerikai kapcsolatok fellendítését ígérte Barack Obama amerikai elnök Hanoiban, illetve kritizálta vendéglátóját az emberi jogok nem teljes körű érvényesülése miatt.
2016. május 24. 19:33 Itt a helye, ha élsportoló a gyermeke! Az utánpótláskorú sportolóknak nagyon fontos a nyilvánosság, mert kevés felületet kapnak, ahol a szereplésüket követni lehet - mondta az InfoRádióban Ádám Zoltán, az LSU.hu portál alapítója. Kiemelte, hogy a fiatalok fejlődésében a fair play-nek és a sportpszichológiának is nagy szerepe lehet.
2016. május 24. 19:20 A gyorsan felszívódó szénhidrát vagy a zsír hízlal jobban? Angliában éles vita bontakozott ki a táplálkozástudományi szakemberek között miután egy tanulmány a zsírfogyasztás előnyeit ecseteli. Kardiológusok, szakorvosok hívták fel a figyelmet a telített zsírok káros hatásaira, és elítélik a tudományosan kevéssé alátámasztott elméletet.
2016. május 24. 19:12 A szlovákok többsége inkább oroszbarát, mint Amerika-párti A szlovákok többsége inkább oroszbarát, mint Amerika-párti. A Közéleti Kérdések Intézetének visegrádi négyeket vizsgáló felméréséből kiderül, Washingtonban a legkevésbé Szlovákia, a leginkább Lengyelország lakossága bízik meg, míg Moszkvára a leginkább éppen Szlovákia, a legkevésbé pedig Lengyelország lakossága tekint bizalommal.
2016. május 24. 18:11 MFB Pontok nyílnak az egész országban Kecskeméten átadták az első MFB Pontot, az európai uniós visszatérítendő pénzügyi eszköz források közvetítésére kialakított hálózat első elemét. A Miniszterelnökség államtitkára szerint év végére akár 650 ilyen pont segítheti a vállalkozásokat.
2016. május 24. 18:06 Emléktáblát állítanak Erőss Zsoltnak a Kancsendzöngán Emléktáblát állít a Kancsendzöngán a három évvel ezelőtt eltűnt Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek az Erdélyi Kárpát-Egyesület gyergyói osztálya - jelentették be Erőss Zsolt gyergyói hegymászó barátai egy keddi sajtótájékoztatón.
2016. május 24. 17:42 Elégedett az új Néprajzi Múzeum tervével az MMA elnöke Többek között Balassa Sándor Kossuth-díjas zeneszerzőt, Eősze László Kodály-kutató zenetörténészt, és Jelenits István piarista szerzetest, tanárt is díjazta a Magyar Művészeti Akadémia évi első rendes közgyűlésén.
2016. május 24. 17:27 David Cameron fogadta Áder Jánost David Cameron brit miniszterelnöknél tett látogatást kedden Áder János köztársasági elnök Londonban, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban.
2016. május 24. 17:23 Szigorítanák a gyermekvédelmi szabályokat a gyöngyösi kislány halála miatt A gyermekvédelmi szabályok szigorítását kezdeményezi a térség fideszes országgyűlési képviselője a Gyöngyösön május 12-én meghalt másfél éves kislány halála miatt.
2016. május 24. 16:45 Ettől függ Merkel politikai jövője Angela Merkel politikai túlélése számára kiemelkedően fontos, hogy a török államfő betartja-e az unióval márciusban kötött megállapodását. Ez lehet az egyik oka, hogy a német kancellár fél éven belül immár ötödször utazott Törökországba - mondta az InfoRádió németországi tudósítója.
2016. május 24. 16:34 Mehet Rióba Pétervári-Molnár Bendegúz! Pétervári-Molnár Bendegúz kvótát szerzett a riói játékokra normál súlyú egypárevezősben. A magyar sportoló azzal harcolta ki az indulási jogot, hogy kedden harmadik helyen végzett a szám döntőjében a luzerni, úgynevezett végső olimpiai kvalifikációs regattán.
2016. május 24. 16:32 A TEK is megy Franciaországba A magyar válogatott és a szurkolók biztonsága érdekében a Terrorelhárítási Központ (TEK) szakembere is jelen lesz a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon, és napi kapcsolatban áll majd a biztonságért felelős helyi szervekkel.
2016. május 24. 16:27 Még napokig kereshetik a lezuhant gép fekete dobozát Még napokig eltarthat a múlt héten 66 emberrel a fedélzetén a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi utasszállító repülési adatrögzítőinek felkutatása, főként mert az ehhez szükséges különleges eszközöket még nem helyezték üzembe - vélték szerdán francia szakértői források.
2016. május 24. 16:16 Kövér László: Európa válságban van Az uniós tagországok házelnökei egyetértettek abban, hogy Európa válságban van, az unió polgárai egyre kevésbé hisznek az Európai Unióban - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Európai Unió parlamenti elnökeinek kétnapos luxembourgi konferenciáját követően az MTI-nek.
2016. május 24. 16:03 Orosz a pekingi doppingolók fele A pekingi játékokon adott minták újraelemzése után lebukott 31 sportoló közül 14 orosz, s köztük van a magasugrás olimpiai címvédője, Anna Csicserova is.
2016. május 24. 15:55 Felfüggesztették a településfejlesztési pályázatot Forráskeret kimerülése miatt az irányító hatóság felfüggesztette a Vidékfejlesztési Programban 2016. február 9-én megjelent településfejlesztési kiírást, amelyre 2016. május 26-án éjfélig (23 óra 59 percig) lehet pályázatot beadni - közölte a Miniszterelnökség.
2016. május 24. 15:51 Darák Péter: Világos ítéletek kellenek Az ítéleti bizonyosságot vizsgálja egy munkacsoport a Kúrián - mondta a Darák Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. A Kúria elnöke hozzátette: érthető, világos ítéletekre törekednek, ezért a bírák az elmúlt hónapokban egy új struktúrában írják meg a határozatokat. A Kúria elnöke szerint az utóbbi időben érthetőbb ítéletek születtek.
2016. május 24. 15:40 Kevesebb zsírt és főleg növényi eredetűt fogyasszunk! Bár most több fórumon népszerű a zsírtartalmú ételeket preferáló diéta, az InfoRádió által megkérdezett dietetikus szerint ennek nincs alapja. Az egészséges életmódhoz elengedhetetlen a zsírfogyasztás csökkentése és a növényi zsiradékok előtérbe helyezése.
2016. május 24. 15:26 Eljárást indítottak a román szenátus elnöke ellen Bűnvádi eljárást indított a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök, volt kormányfő ellen, akit hamis tanúzással és bűnpártolással gyanúsítanak egy ingatlanrestitúcióval kapcsolatos korrupciós ügyben - közölte kedden a vádhatóság.
2016. május 24. 15:10 Kommandósok kísérik a Tour de France mezőnyt A terrorveszély miatt a francia rendőrség különleges alakulata kíséri a mezőnyt a Tour de France kerékpáros körversenyen.
2016. május 24. 14:55 Megtámadták az Ab-n a kvótareferendumot A betelepítési kvótáról szóló népszavazást elrendelő parlamenti határozat ellen érkezett indítvány az Alkotmánybírósághoz (Ab) kedden.
2016. május 24. 14:41 Gazdaságilag erős uniót akar a szlovák EU-elnökség A gazdasági és monetáris unió elmélyítése, a fiskális integráció, az energetikai unió és az egységes digitális piac megteremtése, illetve a fenntartható migrációs és menekültpolitika unión belüli kialakítása lesznek a júliusban kezdődő szlovák EU-elnökség prioritásai - jelentette be kedden a pozsonyi törvényhozásban Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter.
2016. május 24. 14:36 Egy százalék alatt az alapkamat A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően újabb 15 bázisponttal 0,90 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot kedden.
2016. május 24. 14:27 Elégedett a teljesítményével Cseh László Cseh László elégedett a londoni vizes Európa-bajnokságon megszerzett 2 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzéremmel. A kétszeres világbajnok úszó magabiztosan készül a riói olimpiára.
2016. május 24. 14:12 Külügyminiszter: nem változik Bécs menekültpolitikája Nem érinti az elnökválasztás az osztrák kormány menekültpolitikáját, Bécs továbbra is arra törekszik, hogy megvédje az országot a túlterhelődéstől - mondta Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter egy keddi német lapinterjúban.
2016. május 24. 13:55 Pánikhangulat közelít Franciaországban Lassan üzemanyaghiány alakul ki Franciaországban amiatt, hogy két, a szélső-baloldalhoz kötődő szakszervezet immár negyedik napja blokkolja az üzemanyag-raktárakat és a kőolaj-finomítókat.
2016. május 24. 13:36 Elindult az MFB pontok hálózata A kecskeméti Fókusz Takarékszövetkezetben nyíló MFB Pont ünnepélyes átadásával hivatalosan is elindult az európai uniós visszatérítendő pénzügyi eszköz források közvetítésére kialakított MFB Pontok hálózata.
2016. május 24. 13:25 Lesz közel-keleti békekonferencia június 3-án Párizsban Megtartják a közel-keleti békekonferenciát június 3-án Párizsban, s azon John Kerry amerikai külügyminiszter is jelen lesz - jelentette ki kedden Manuel Valls francia miniszterelnök.
2016. május 24. 13:11 Európa fellélegzett, de mi következik? Ausztria "fellélegzéséről", ugyanakkor Európa számára is figyelmeztető jelekről írt számos európai lap az ausztriai elnökválasztás tanulságait és következményeit latolgatva kedden, az eredmények ismertetésének másnapján.
2016. május 24. 12:54 Kvótareferendum - Megtámadták az Ab-n a népszavazást elrendelő határozatot A betelepítési kvótáról szóló népszavazást elrendelő parlamenti határozat ellen érkezett indítvány az Alkotmánybírósághoz (Ab) kedden.
2016. május 24. 12:46 Az egyiptomi repülőgép felrobbanására utalnak az előkerült emberi maradványok Robbanás történhetett a múlt héten 66 emberrel a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi utasszállító repülőgép fedélzetén, erre utalnak a roncsok közül előkerült emberi maradványok - közölte az egyiptomi média kedden, a halottkémi vizsgálatokra hivatkozva. Az egyiptomi igazságügyi orvosszakértők vezetője azonban cáfolta ezeket az értesüléseket.
2016. május 24. 12:38 Ismerje meg az egyetlen Oscar-díjas magyar színészt! Lukács Pál, az egyetlen Oscar-díjas magyar színész százhuszonöt éve, 1891. május 26-án született Budapesten. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások
19:00 Hosszú a bűnlajstroma annak a két tinédzsernek, akik egy ötéves kisfiúval együtt loptak el egy autót