2023. december 30. 16:42 A GVH szerint az online árfigyelő élénkítette a piaci versenyt Azt is közölték, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által az idén kiszabott bírságok összege meghaladja a 2,2 milliárd forintot.
2023. december 30. 16:21 Női vízilabda Eb - Megvan az utazó magyar csapat A háromnapos barcelonai edzőtáborozást követően Mihók Attila és Cseh Sándor, a magyar női vízilabda-válogatott két szövetségi kapitánya kijelölte 15 fős keretét a jövő pénteken kezdődő, olimpiai kvalifikációs eindhoveni Európa-bajnokságra.
2023. december 30. 16:00 London: akár fél millió orosz áldozata is lehet ukrajnai háborúnak A brit hírszerzés szerint az idén már napi 300 fölé nőtt a harcokban megsebesült, vagy elesett orosz katonák száma.
2023. december 30. 15:39 Egy trikó miatt kellett elhalasztani a török labdarúgó szuperkupa-mérkőzést A két érdekelt klub, a Galatasaray és a Fenerbahce annyit közölt, hogy "némi probléma" merült fel a szervezéssel kapcsolatban. A meccset pénteken játszották volna Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban.
2023. december 30. 15:17 Tinédzsert ölt a szénmonoxid Kispesten Meghalt egy 17 éves fiú szén-monoxid-mérgezésben szombat hajnalban a főváros XIX. kerületében lévő Wekerletelepen.
2023. december 30. 14:57 2023 ősze a La Ligában: a Girona fantasztikus, de a Real Madrid is történelmi félidényt zár A két ünnep között pihen a La Liga, január első hetének közepén rendezik a következő bajnoki fordulót. A mezőny egy fordulónyira van a félévtől, azt még lejátssza január 2-3-4-én, utána következik egy tíznapos szünet a kupaforduló és a Szuperkupa miatt. Az eddigi bajnoki szakasz több meglepetést is tartogatott, de a legnagyobb a Girona tündöklése.
2023. december 30. 14:36 Rendőrkézen az encsencsi gyilkosság feltételezett elkövetője - videó Elfogták és őrizetbe vették a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Encsencsen pénteken történt emberölés gyanúsítottját, egy 25 éves helyi férfit.
2023. december 30. 14:14 Nagy veszteség érte az erdélyi magyar kultúrát - elhunyt Kovács András Ferenc Hatvannégy éves korában, szombat hajnalban érte a halál a Kossuth-díjas erdélyi magyar költőt, esszéírót, műfordítót, dramaturgot, a Látó szépirodalmi folyóirat volt főszerkesztőjét.
2023. december 30. 13:53 Tragikus baleset érte a világ leggyorsabb autóversenyzőjét Az 56 éves Gil de Ferran brazil pilóta versenyzés közben vesztette életét.
2023. december 30. 13:33 Súlyos vonatbaleset a Dunakanyarban, leálltak a vonatok Budapest felé Egy Nagymaros állomásra bejáró tehervonat négy kocsija kisiklott és felborult - írja a Mávinform.
2023. december 30. 13:21 OVF: hamarosan újból járható lesz az alsó rakpart a fővárosban Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerint a déli határhoz közelít a Duna magyarországi árhullámának tetőzése, a fővárosban az előrejelzettnek megfelelően az éjjeli órákban leapadt a víz 645 centiméter alá, így az alsó rakparton megkezdődhetett a takarítás.
2023. december 30. 13:01 Még a legkorszerűbb orosz harckocsival is elbánnak az ukrán drónok - videó Az orosz haderő T-90M típusú páncélosát a "tyúkketrec" sem menthette meg.
2023. december 30. 12:43 Ezek a klubok 2023. legsikeresebb sportegyesületei - itt a lista A Budapesti Honvéd Sportegyesület, illetve a parasportolókat tekintve a Vasas SC lett 2023 legeredményesebb hazai sportegyesülete - közölte a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ).
2023. december 30. 12:21 Ez aztán rekord nagyságú bukás volt - így terjed a kiberbűnözés Egy edelényi sértett bankszámlájáról két perc alatt, több mint 5 millió forintot emeltek le az internetes csalók.
2023. december 30. 12:00 Saul dala: Gázában lelte halálát Izrael eurovíziós reménysége A gázai harcokban, katonaként esett el az az izraeli fiatal, akit az ország 2024-ben az Eurovízió gálájára küldhetett volna. Közben Nagy-Britanniában botrány robbant ki a helyi eurovíziós-előadó körül, aki „népirtó, apartheid” országnak nevezte a zsidó államot.
2023. december 30. 11:42 Washington: az ukránok továbbra is számíthatnak az USA-ra és szövetségeseire Az ukrajnai harctéren kialakult helyzetről és a nyugati országok támogatásának kilátásairól egyeztetett telefonon Lloyd Austin amerikai és Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter - közölte a Pentagon sajtószolgálata.
2023. december 30. 11:21 Itt az igazság az önvezető autók okozta balesetekről A Waymo szerint önvezető járművei – helyszíntől függően – akár 90 százalékkal kevesebb személyi sérüléssel járó balesetet szenvednek el, mint az ember által irányított járművek.
2023. december 30. 10:59 Brisbane-i tenisztorna - Babos Tímea feljutott a főtáblára A világranglistán 188. soproni teniszező a selejtező második fordulójában a 19 éves, szabadkártyás ausztrál Talia Gibsonnal (270.) csapott össze.
2023. december 30. 10:40 Népirtás vádjával eljárás indulna Izrael ellen a Nemzetközi Bíróságon - Jeruzsálem máris tiltakozik A Dél-afrikai Köztársaság sürgős végzést kért a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságtól (ICJ) annak megállapítása végett, hogy Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni katonai fellépésével Gázában - közölte a hágai bíróság és a dél-afrikai nemzetközi kapcsolatok és együttműködés minisztériuma.
2023. december 30. 10:19 Mégis újra választhatnak a szerbek Megismétlik az előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választást 35 választóhelyen szombaton a december 17-i voksolás során tapasztalt szabálytalanságok miatt.
2023. december 30. 10:01 Kártérítés árvízre: miért és mire kérhetjük? – a szakértő válaszol Ha az árvíz kárt tesz az ingatlanunkban, érdemes fotókkal dokumentálni, kártérítés pedig az időben, a káresemény előtt legalább két héttel megkötött biztosítás esetén jár. Amennyiben autó rongálódik meg, akkor csak a teljes körű casco segíthet – mondta az InfoRádióban a CLB biztosítási alkuszcég értékesítési és kommunikációs igazgatója.
2023. december 30. 09:39 2024-et Elon Musk kezdheti a leggazdagabbként - lista Megdöbbentő mértékben növelte vagyonát idén a Teslának köszönhetően, azonban más multimilliárdosok sem voltak tétlenek.
2023. december 30. 09:22 A legveszélyesebb időszakban vannak a szívbajosok A kutatások szerint december 25. és január 1. között többen halnak meg szívrohamban, mint az év bármely más szakaszában. Ezt a jelenséget ünnepi szívszindrómának nevezik.
2023. december 30. 09:01 Újabb kínai-magyar kapcsolat, leszállt a hatalmas repülő Ferihegyen Csangsa és Budapest között hetente két alkalommal közlekedő áruszállító járatot indított a kínai SF Airlines.
2023. december 30. 08:40 Jó úton van a koleszterinszintet csökkentő oltás Az Egyesült Államokban egyre szélesebb körben okoz problémát a magas koleszterinszint, 5-ből 2 felnőtt lakost érint.
2023. december 30. 08:20 Szakértői figyelmeztetés: csak mértékkel gyújtsunk illatgyertyát! Nemcsak a mesterséges, a természetes illatosítók, (illat)gyertyák használatának mérséklését is javasolja az ünnepi időszakban és azon túl a Semmelweis Egyetem közegészségtudományi szakértője.
2023. december 30. 08:00 Újabb korlátozás készül az autók fogyasztására Az amerikai környezetvédelmi hivatal egyebek között azt javasolja, hogy 2032-re 100 kilométerre nagyjából 4 literes átlagfogyasztást írjanak elő az autógyártó cégeknek. A szabályterv szigorú, de még mindig enyhébb, mint az Európai Unió nulla emissziós tervezete - mondta el az InfoRádiónak Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője.
2023. december 30. 07:40 Példátlan Windows-frissítés a láthatáron Egy uniós jogszabálynak megfelelve fontos frissítést kap jövőre a legújabb Windows-verzió.
2023. december 30. 07:20 Harcos új évet! – itt a háborút idealizáló, 2024-es, medvés-putyinos Z-naptár Nem a boldogság, hanem az erő és furamód néha a gyengédség süt az orosz FSZB-veteránok 2024-es naptárából, amely idealizált színben tünteti fel az Ukrajnában harcoló, esetenként a nők és macskák védelmezőjeként ábrázolt katonákat. Oroszországban már az eredeti ár négyszereséért is árulják a vurstlik naív illusztrációt idéző képekkel tarkított terméket.
2023. december 30. 07:00 Elnézte a lehajtót az M3-ason, jött a nagy baj – videó A teljességgel szabálytalan mutatványból akár nagyon csúnya baleset is lehetett volna.
2023. december 30. 06:40 Sokkal többet lehet nyerni egyes lottójátékokon jövőre - itt a lista 2024 január elsejétől változik az szja-fizetési kötelezettség a tradicionális lottójátékok után, ami együtt jár majd több szerencsejáték nyereményének emelkedésével - de nem mindével, derült ki az InfoRádió interjújából. Nyolc játék érintett.
2023. december 30. 06:20 Örömhír a Velencei-tóról, ezt pár hete még kevesen hitték volna Egy hét alatt 8 centivel emelkedett a Velencei-tó vízszintje.
2023. december 30. 06:00 Időjárási figyelmeztetést adtak ki a fél országra - térkép Eső váltja a ködöt a hétvégén, szilveszterkor el is ázhatunk.
2023. december 30. 05:40 Tudja már, hogy mennyi lesz 2024-ben a nyugdíja? Most kiszámolhatja a kalkulátorral Mint ismert, 6 százalékkal emelkednek január elsejétől a nyugdíjak.
2023. december 29. 21:55 „Mindig az elesettek és az áldozatok oldalán állt” – Leslie Mandoki Wolfgang Schäublét gyászolja Mélyen megérintette Leslie Mandokit Wolfgang Schäuble halála. A Németországban élő magyar származású zenész, producer Angela Merkel egykori pénzügyminiszterét barátjának és előrelátó történelmi személyiségnek nevezte.
Kalas Vivien az új magyar EU-biztosról: nem annyira erős portfólió, de jobb, mint amit jövendöltek neki