2024. május 20. 08:50 Jöjjenek a nők és a fiatalok! - Sport a tévében Női, ifi és NB II-es focival is jelentkezik a pünkösdhétfő, de a Juve drukkerei sem maradnak "éhen". A hoki-vb pedig folytatódik.
2024. május 20. 08:35 A világ egyik legritkább állatát sikerült felnevelniük tudósoknak Tudósoknak sikerült egy tojásból kikeltetni, életben tartani és felnevelni a világ egyik legritkább állataként számon tartott, Brazíliában honos kékszemű galambocska egy példányát - közölte pénteken az angliai Chester állatkertje, amelynek szakértői részt vettek a projektben.
2024. május 20. 08:17 Reménykeltő magyar bejelentés a heredaganat gyógyításáról Több magyar kutatócsoport, így a Pankotai Tibor vezetése alatt működő HCEMM Genom Instabilitás és DNS Hibajavítás kutatócsoport, valamint Beöthe Tamás, a Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház- Rendelőintézet urológiai osztályának főorvosa közreműködésével olyan kutatás született, amely szerint komoly műtét válhat elkerülhetővé előrehaladott stádiumban lévő heredaganatos betegeknél: sok esetben a kemoterápia önmagában elegendő lehet.
2024. május 20. 07:58 Földbe csapódott az iráni elnök helikoptere - Ebrahim Raiszi és külügyminisztere is meghalt Ebrahim Raiszi iráni elnök és Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter meghalt az őket szállító helikoptert ért balesetben vasárnap - jelentette a Mehr iráni félhivatalos hírügynökség hétfőn. A bejelentést az alelnök, Mohszen Manszúri is megerősítette az X-en.
2024. május 20. 07:45 Sokakat érintő határidő közeleg Hétmilliárd forinttal többet ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából a mostani bevallásukban, mint tavaly, az eSZJA portálra belépők száma pedig meghaladta a 4 milliót – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2024. május 20. 07:30 Döbbenetes sebességkorlátozás egy úton, oda 50, vissza 70 km/h a maximum Nagyon fura sebességkorlátozást van életben egy németországi főúton.
2024. május 20. 07:15 Különleges toplistára került fel a magyar főváros Negyedmillió értékelés alapján Magyarország fővárosa a világ 10 legszebb autós bejárásra érdemes helye közé került, München, Zágráb, Fokváros és Bécs is mögöttünk.
2024. május 20. 06:55 Nincs kétség, hogyan süketült meg Beethoven Azt is tudni, hogyan került annyi ólom, arzén és higany a szervezetébe.
2024. május 20. 06:38 A TikTok borsot törhet a YouTube orra alá A platform elkezdte tesztelni az akár 60 perces videók feltöltésének engedélyezését.
2024. május 20. 06:20 A világ 10 legunalmasabb városa közül az egyik kimondottan közel van A The World Bucket List arra vállalkozott, hogy különböző szempontok szerint a világ tíz legunalmasabb városát gyűjtse össze.
2024. május 20. 06:00 Látszik, hogy meddig kell felhőszakadásokra számítani Langyos éjszaka után kellemetlen idő jön.
2024. május 20. 05:44 Újabb fontos utcához került traffibox Debrecenben, a Töhötöm utcán a 30 km/h-ás sebességkorlátot nem tartják be az autósok - olvasható Barcsa Lajos alpolgármester közösségi oldalán, aki beszámolt egy új traffibox telepítéséről.
2024. május 19. 22:28 Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén Sima, 2-0-ás győzelmet aratott a Ferencváros az Újpest FC ellen a magyar labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában.
2024. május 19. 22:20 Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem Ukrajnának el kell ismernie a háború következtében a terepen kialakult realitásokat - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
2024. május 19. 22:09 Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei Ketten meghaltak és öten eltűntek, amikor a Dunán motorcsónaknak ütközött egy szállodahajó Verőcénél. A béke kapuinak megnyitására szólította fel a nemzetek vezetőit Pünkösdvasárnap Ferenc pápa.
2024. május 19. 21:15 Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról Hét magyar és egy olasz volt azon a kishajón, amelyet letarolt a szállodahajó Verőcénél. Eddig egy ember menekült meg, az olasz férfi. A kishajót is megtalálták már és kiemelték. Öt embert még keresnek. Ketten biztosan meghaltak.
2024. május 19. 21:00 Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet A munkaerőhiány enyhülésének és a vendéglátóipar magára találásának köszönhetően idén csak kisebb mértékű, 8-10 százalékos áremelkedés várható a Balatonnál. Járdi Roland, a vg.hu újságírója az InfoRádióban elmondta: kedvező hatással van az árszínvonalra az is, hogy négy évszakossá váltak a helyi szálláshelyek.
2024. május 19. 20:41 A segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak A németek 40 százaléka a költségvetési vita közepette az Ukrajnának folyósított segélyek csökkentésében látna lehetőséget takarékosságra - ismertette a Bild című napilap az Insa kutatóintézet felmérését vasárnap.
2024. május 19. 20:22 Kemenesi Gábor: a pandémia után most a hosszú Covidra kell sürgősen gyógymódot találni A Covid egy nagyon új vírus, ezért még csak most próbálják megérteni a tudósok, hogy milyen hosszú távú elváltozásokat okoz a szervezetben – mondta a víruskutató.
2024. május 19. 20:06 Lehetett-e társa Robert Fico merénylőjének, nem zárható ki A nyomozóhatóságok annak lehetőségét is vizsgálják, hogy talán mégsem egyedül cselekedett a Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyesen megsebesítő merénylő - mondta Matús Sutaj Estok szlovák belügyminiszter újságíróknak nyilatkozva Pozsonyban.
2024. május 19. 19:54 Ez most fáj a Szegednek A Telekom Veszprém megvédte címét a férfi kézilabda Magyar Kupában, mivel 33-30-ra legyőzte a Szegedet a tatabányai négyes döntő vasárnapi fináléjában.
2024. május 19. 19:36 Kedden megrohanhatják a kormányablakokat a mobilosok Május 21-től aktiválható a kormány új mobilappja, amellyel az állami és egyes piaci szolgáltatások digitális elérését támogatják.
2024. május 19. 19:18 Dárdai Pál kínos utolsó meccse a Hertha kispadján A Hertha BSC 2-1-re kikapott Dárdai Pál vezetőedző búcsúmérkőzésén a Vfl Osnabrück otthonában a német labdarúgó másodosztály vasárnapi utolsó fordulójában.
2024. május 19. 19:00 Megállíthatatlanok az oroszok, nagy bajban az ukrán hadsereg Folytatta a behatolást az ukrán védelembe Harkiv megyében az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán, és másik négy frontszakaszon is sikerült kedvezőbb állásokat elfoglalnia - közölte az orosz védelmi minisztérium.
2024. május 19. 18:41 Dübörög a bevásárlóturizmus a szlovák határ közelében, pünkösdhétfőn jöhet a csúcs Megszaporodtak a magyar rendszámú autók a szlovák–magyar határhoz közel fekvő szlovákiai üzletközpontok parkolóiban. A Magyarországról érkező vásárlók megnövekedett számához az is hozzájárul, hogy három éve nem látott mélypontra esett vissza a drágulás üteme Szlovákiában.
2024. május 19. 18:25 Sejtik, hogy kik lehetnek a dunai tragédia áldozatai Magyar fiatalok voltak a kishajón. Érthetetlen, hogy mit kerestek a nagyhajók útjában.
2024. május 19. 18:07 A száguldó holland visszatért A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat vasárnap, ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.
2024. május 19. 17:53 Szidták az anyukáját, alaposan megbüntette a szurkolókat a felcsúti válogatott védő A Puskás Akadémia szombaton 4-1-re legyőzte a DVSC-t, így végül a 3. helyen zárja az NB I-es idényt. A meccs után a magyar válogatott Nagya Zsolt elég érdekeset nyilatkozott.
2024. május 19. 17:18 Elhunyt Varga Szilvia, mindössze 53 éves volt Elhunyt Varga Szilvia rendezvényszervező szakember. A Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium Fidesz által delegált tagja vasárnap reggel, hosszú betegség után, 53 évesen halt meg - közölte a család.
2024. május 19. 17:00 A német gazdaság vagy a válogatott pörög majd jobban az Eb-n? A 2006-os labdarúgó-világbajnokságra tündérmeseként emlékeznek vissza Németországban, a válogatott bronzérme mellett a gazdasági hatások miatt is. Sokan hasonlóban reménykednek idén nyáron is, ám sok mindentől függ, hogy a tündérmese megismétlődik-e.
2024. május 19. 16:42 Lezuhant az iráni elnök helikoptere, ellentmondó információk érkeznek a balesetéről Baleset érte az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító helikoptert az állami tévé jelentése szerint, de egyelőre semmilyen további részlet nem ismert, sőt ellentmondóak a közlések.
2024. május 19. 16:24 Patrióta harcosokról beszélt üzenetében Orbán Viktor Sok patrióta harcosra van szükségünk Európában - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök videóüzenetében, amelyet a jobboldali spanyol Vox párt EuropaViva24 elnevezésű politikai nagygyűlésén vetítettek le Madridban.
2024. május 19. 16:05 Iszonyatos mennyiségű olajat találtak az oroszok egy kényes helyen Oroszország 511 milliárd hordónyi kőolajat fedezett fel az Antarktiszon.
2024. május 19. 15:46 "Mekkora a probléma" - az oltásellenességről készítenek felmérést a háziorvosok Az oltásellenesség hazai helyzetéről készül felmérés a gyermek háziorvosi praxisokban, miután egyre több gyermekorvost jelentenek fel szülők amiatt, mert nem adnak mentesítést a kötelező védőoltások alól. Erről Kántor Irén, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének új elnöke beszélt egy lapnak.