2010. szeptember 7. 21:45 Fogyatékos kisfiú nyerte a szépségversenyt Kerekesszékbe kényszerült, halmozottan fogyatékos kisfiút választottak a norvégok egy ismert szappanmárka által szervezett szépségverseny győztesévé.
2010. szeptember 7. 21:29 Az UEFA elutasította a Liteksz fellebbezését Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden elutasította a Liteksz Lovecs fellebbezését, s helybenhagyta az elsőfokú fegyelmi ítéletet, amely tizenötezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta a Debrecent Máté Péter jogosulatlan Európa Liga-szereplése miatt.
2010. szeptember 7. 21:05 Orbán: Száz nap alatt leraktuk egy új, erős Magyarország alapjait - a nap legfontosabb hírei Száz nap alatt a kormány a nemzeti ügyek tekintetében több eredményt ért el, mint amennyi az előző nyolc évben történt - mondta a miniszterelnök a Professzorok Batthyány Körének rendezvényén.
2010. szeptember 7. 20:40 Csaknem ezerszer vizsgázott KRESZ-ből a hősies nagymama Autó-reklámfilmhős lett Dél-Koreában abból a nagymamából, akinek csaknem ezredik próbálkozására sikerült levizsgáznia KRESZ-ből. A 69 éves nőt a Hyundai autógyár szemelte ki magának reklámvivőnek, miután páratlan figyelemmel kísérte szinte az egész ország az asszony rendkívüli kitartását, sőt, tavaly február óta már a világsajtóban is többször híre kélt.
2010. szeptember 7. 20:26 Széles réteghez szólt Orbán Viktor A legkülönbözőbb háttérrel rendelkező emberekhez, széles társadalmi réteghez szólt Orbán Viktor miniszterelnök keddi, a kormány eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszédében - állapították meg politológusok.
2010. szeptember 7. 20:25 Börtönben marad John Lennon gyilkosa Harminc évvel John Lennon meggyilkolása után, hatodszor is elutasította kedden a gyilkos, Mark David Chapman próbaidőre bocsátásáért benyújtott kérelmét New York állam illetékes kegyelmi bizottsága.
2010. szeptember 7. 20:20 Hatvanhat évet késtek az elveszettnek hitt vallomások Megismerkedése után több mint hatvanhat évvel kapta meg elveszettnek hitt szerelmesleveleit egy brit házaspár. Winnie és Eric Pashley a második világháború alatt ismerkedett meg és szeretett egymásba.
2010. szeptember 7. 20:00 Söprűpartvis, autós kutyaitató és tinédzserriasztó egy brit kiállításon Bekerült a "söptvis" - a söprű és a partvis egynyelesített kombinációja - az utóbbi évtized tizenöt legleleményesebbnek minősített brit találmányai közé. Az újítás megtekinthető e hét elejétől a brit nemzeti könyvtárban, a British Libraryben, amely tizenegy hetes kiállítást nyitott a díjazott találmányokból.
2010. szeptember 7. 19:55 Lázár János: Õsszel is feszített tempó lesz a törvényhozásban Feszített tempóra kell számítani az őszi törvényhozási ciklusban is a Fidesz frakcióvezetője szerint. Lázár János az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: az önkormányzati választás után a kormány számára a költségvetés és az alkotmány lesz a két legfontosabb téma.
2010. szeptember 7. 19:40 Gyorskajával oldjuk a stresszt? Sokan vannak, akik kevés figyelmet fordítanak testsúlyukra. Az emberek jelentős része ritkán áll mérlegre, túlságosan szereti a gyorséttermi ebédet ahhoz, hogy lemondjon róla, és hajlik arra, hogy gyors ebéddel, rágcsálnivalókkal nyugtassa feszült idegeit - derült ki egy friss nemzetközi felmérésből.
2010. szeptember 7. 19:21 Egy sokra hivatott korosztály kínos búcsúja Szomorú, már-már kínos véget ért a magyar U21-es labdarúgó-válogatott Eb-selejtező sorozata. Két fordulóval ezelőtt még a csoportelsőségre is esélyes magyar fiatalok múlt pénteken idehaza Wales ellen vesztettek, ma pedig a csoport egyik leggyengébbnek tartott együttese, Bosznia-Hercegovina ellen csak 0-0-ra futotta. A biztos továbbjutónak hitt magyar válogatott csoportjában 3. lett, kiesett. A fiaskóval eldőlt: Magyarország nem vesz részt a londoni olimpia labdarúgótornáján.
2010. szeptember 7. 19:20 Megdőlt a sültkrumplikészítés világrekordja Nyolcvanhárom órán át, csaknem szakadatlanul sütött krumplit egy belga sültkrumpli-árus. Ezzel tizenegy órát rávert az eddigi rekordra.
2010. szeptember 7. 19:00 Jeladók mutatják, merre járnak az Afrikában telelő magyar gólyák Jelenleg Afrika középső tájain repül az a két, jeladóval felszerelt, augusztusban elrepült magyar gólya, amelyek útvonalát a technika jóvoltából egy európai uniós program keretében most először pontosan nyomon lehet követni afrikai téli szálleshelyükig - közölte a program irányítója.
2010. szeptember 7. 18:40 Kompromisszumot keresnek a demokraták Nyolc héttel az amerikai kongresszusi választások előtt Barack Obama elnök nagyszabású foglalkoztatási programot hirdetett meg, amivel a gazdasági kilábalást segítené. Egyre erősödő republikánus ellenfelei szerint azonban csak növelné az állami költekezést. Nem valószínű, hogy Obama javaslatából még az idén törvény lesz, mert a nyári szünet után röviddel a kongresszusi képviselők és jelöltek a kampánnyal lesznek elfoglalva.
2010. szeptember 7. 18:37 Mesterházy: Orbán a fejében lévő utópiákról beszélt Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor nem a valóságról, hanem a fejében lévő utópiákról beszélt a kormányzása első száz napját értékelő beszédében.
2010. szeptember 7. 18:35 Róna Iván lett a Spa Hungary vezérigazgató-helyettese A Spa Hungary Holding Zrt. menedzsmentje Róna Iván és Deutsch Péter belépésével bővült. A holding Agárd, Győr, Gyula, Hévíz, Makó, Székesfehérvár gyógy- és élményfürdőinek menedzselésével és fejlesztésével foglalkozik.
2010. szeptember 7. 18:07 Hogyan lesz meleg a távfűtéses lakásokban? Eddig körülbelül kétezer budapesti lakásban kérték a fűtés visszakapcsolását. A Főtáv Zrt. szóvivője elmondta: igény esetén a társasház közös képviselője kérheti a szolgáltatást, amelyet akár négy órán belül elindíthatnak.
2010. szeptember 7. 17:13 Államháztartás: 1.081 milliárd forint hiány az első nyolc hónapban Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege idén augusztusban 83,9 milliárd forint hiánnyal zárt, az első nyolc havi hiány 1.081,4 milliárd forint, az éves előirányzat 124,2 százaléka volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2010. szeptember 7. 16:46 Masszívan esett a BUX, gyengül a forint A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,49 pontos, 0,95 százalékos csökkenéssel, 22.955,66 ponton zárt kedden.
2010. szeptember 7. 16:30 Agysérülés okozta az Afganisztánban megsérült katona halálát Súlyos agysérülések okozták az Afganisztánban megsebesült, kedd reggel elhunyt magyar katona, Kolozsvári György halálát - mondta Grósz Andor, a budapesti Honvéd Kórház megbízott főigazgatója Hende Csaba honvédelmi miniszterrel és Benkő Tibor vezérkari főnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján, az Afganisztánból hazatért katonák visszafogadó ünnepsége után a tatai laktanyában.
2010. szeptember 7. 16:29 Tízből kilenc gyerek nem jut iskolatejhez Az Iskolatej Program keretében ma Magyarországon az iskoláskorú gyermekek csak közel tíz százaléka kap naponta ingyen egy pohár tejet. A gyermekek kilencven százaléka viszont nem élvezheti az iskolatej által nyújtott táplálkozási és élettani előnyöket, mert oktatási intézményük nem vesz részt a programban.
2010. szeptember 7. 16:09 Orbán Viktor: A kormány letette az erős, stabil Magyarország alapjait A gazdasági nehézségeknél nagyobb gond, hogy a magyarok elveszítették a politikában a bizalmukat, a magyar államiság a szétesés határán egyensúlyozott - mondta Orbán Viktor, aki a kormány első száz napját értékelte. A miniszterelnök szerint az időszak egyik legnagyobb eredménye, hogy a kormány a káosz és a szétesés helyén letette az új, erős, magabiztos Magyarország alapjait.
2010. szeptember 7. 15:57 Nézőpont: Az ellenzéki szavazók harmada is elégedett a kormány teljesítményével Az emberek 57 százaléka elégedett a kormány munkájával, 63 százalékuk pedig a kormányfő munkáját értékelte "jó" vagy "jeles" osztályzattal - derült ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek leginkább az Új Széchenyi Terv meghirdetését és a bankadó bevezetését támogatják, legkevésbé pedig az egykulcsos, de családbarát adózást. Ugyanakkor ezzel a döntéssel is tízből négyen egyetértenek.
2010. szeptember 7. 15:26 Útlezárások és parkolási tilalom Budapesten a triatlon vb miatt Több útlezárás lesz Budapesten ma estétől egészen a hétvégéig a triatlon-világbajnokság miatt. A verseny ideje alatt az első, az ötödik és a tizenegyedik kerületben számíthatnak forgalmi rendváltozásra, parkolási tilalomra, a BKV néhány járata pedig módosított útvonalon közlekedik.
2010. szeptember 7. 14:52 Ötvenmillió fontos kárt okoz a metrósztrájk Londonban Hatalmas káoszt okoz Londonban a metró dolgozóinak sztrájkja. A munkabeszüntetéssel az alkalmazottak a tervezett elbocsátások ellen tiltakoznak.
2010. szeptember 7. 14:15 Eltemették Utassy József Kossuth-díjas költőt Végső búcsút vettek a 69 éves korában, hosszas betegség után elhunyt Utassy József költőtől; a Kossuth-díjas művészt kedden temették el lakhelyén, a Zala megyei Rédicsen.
2010. szeptember 7. 13:53 BKV-ügy: meghosszabbították Sziebert György előzetes letartóztatást A Budai Központi Kerületi Bíróság meghosszabbította Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatójának előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság határozatáig, de legkésőbb december 7-ig.
2010. szeptember 7. 13:51 Jóváhagyták az EU-miniszterek a pénzügyi felügyeleti javaslatcsomagot Jóváhagyták az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden azt a javaslatcsomagot, amelynek alapján januártól megújul a pénzügyi felügyelet rendszere az EU-ban.
2010. szeptember 7. 13:49 Nem tervez leépítést a magyar munkáltatók többsége A magyarországi munkáltatók hetven százaléka nem tervez munkaerő-felvételt, de elbocsátást sem 2010 utolsó negyedévében - állapította meg a Manpower munkaerő piaci szolgáltató legfrissebb felmérése. A cég munkatársa az InfoRádiónak elmondta: Európában csupán Olaszországban és Görögországban romlott a munkavállalók elhelyezkedési esélye a negyedik negyedévben.
2010. szeptember 7. 13:42 Kemény Dénes: Nem szabad lebecsülni az olaszokat és a németeket A magyar férfi vízilabda-válogatott hullámzó teljesítménye az Európa-bajnokságon megfelel a felkészülés alatt látott játéknak - mondta az InfoRádiónak Kemény Dénes. A szövetségi kapitány szerint nem biztos, hogy könnyebb dolga lesz a csoportgyőztes magyaroknak a csütörtöki elődöntőben a német-olasz párharc győztesével, mint a délszláv együttesek ellen.
2010. szeptember 7. 13:09 Diákhitel: még nyolc napig lehet igényelni Nyolc napjuk maradt igénylésük leadására azoknak a felsőoktatásban tanulóknak, akik eddig még nem kértek diákhitelt, de már az első kifizetési napon, október 15-én pénzhez szeretnének jutni - közölte Õri András, a Diákhitel Központ szóvivője.
2010. szeptember 7. 13:03 Moszkva tér helyett Széll Kálmán teret szeretne a Jobbik A Jobbik két olyan határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelyben a fővárosi Roosevelt teret Széchenyi térré, míg a Moszkva teret Széll Kálmán térré neveztetné át - mondta el keddi, budapesti, Staudt Gábor főpolgármester-jelölttel közösen tartott sajtótájékoztatóján a párt képviselője, Bana Tibor.
2010. szeptember 7. 12:37 Januártól az energiamegtakarítás arányában jár a lakásfelújítási támogatás A kormány tervei szerint jövő januártól a lakóépületek felújítása aszerint kap támogatást, hogy annak eredményeképpen mennyi energiát lehet megtakarítani - hangzott el a társasházi képviselőknek rendezett panelfelújítási konferencián Budapesten.
2010. szeptember 7. 12:35 Felszámoltak Milánóban egy 250 fős romatelepet Felszámoltak az olasz hatóságok kedden délelőtt Milánóban egy 250 fős romatelepet - közölte a rendőrség.
2010. szeptember 7. 12:31 Vetőgép gázolt halálra egy férfit Makó közelében Tolató vetőgép ütött el egy férfit kedden délelőtt Makó közelében; a férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe - közölte a rendőrség.
09:07 Elsőként a Red Bull „józanodott ki” – látványos videó a 2026-os Verstappen-„Hadjarat” nulladik pillanatáról