Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
318.18
bux:
140157.42
2026. július 17. péntek Elek, Endre
Petr Pavel nyugalmazott tábornok, a NATO Katonai Bizottságának volt elnöke, független elnökjelölt nyilatkozik prágai kampányközpontjában 2023. január 14-én, a cseh elnökválasztás első fordulójának második napján. Pavel a legtöbb szavazatot kapta, így bejutott a második fordulóba.
Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Ez már túl sok volt Pekingnek

A kínai külügyminisztérium kedden bejelentette, hogy megszakít minden kapcsolatot Petr Pavel cseh köztársasági elnökkel, amiért az a közelmúltban Indiában találkozott a tibeti szellemi vezetővel, a dalai lámával.

„Kína ismételt tiltakozása és határozott ellenvetése ellenére a cseh elnök, Petr Pavel Indiába utazott, hogy találkozzon a dalai lámával. Ez ellentétes a cseh kormány kínai kormánnyal szembeni politikai kötelezettségvállalásával, és sérti Kína szuverenitását és területi egységét” – mondta Lin Jian, a kínai külügyminisztérium szóvivője. Hozzátette, hogy Peking ezt határozottan elítéli, elutasítja, és komoly tiltakozást nyújtott be a cseh félnek. „Petr Pavel köztársasági elnök provokatív lépésének súlyossága miatt Kína úgy döntött, hogy minden kapcsolatot megszakít vele” – jegyezte meg a kínai külügyi tárca.

Petr Pavel az indiai száműzetésében élő dalai lámával találkozott, hogy gratuláljon neki 90. születésnapjához. Erre egy magánút keretében történt, amelyre Japán hivatalos állami látogatását követően került sor. A történtekre reagálva a prágai elnöki hivatal hangsúlyozta, hogy Kína lépése nem változtat a Csehország és Kína közötti jelenlegi kapcsolatokon. „Az elnök találkozója a dalai lámával kizárólag magánjellegű volt. Jelenleg nincs közvetlen kommunikáció elnöki szinten Csehország és Kína között, így ez a lépés nem változtat a jelenlegi helyzeten” – írta Pavel hivatala az X közösségi oldalon.

Míg a tibetiek számára a dalai láma vezető, szimbólum és a tibeti autonómiáért folytatott küzdelem megtestesítője, addig Peking szemében veszélyes szeparatista, aki instabilitást hoz Kínába. A Novinky portál emlékeztetett, hogy a jelenlegi, 14. tibeti dalai láma hosszú éveken át barátja volt Václav Havel volt csehszlovák elnöknek. A szellemi vezető a múltban többször is személyesen ellátogatott Csehországba, legutóbb 2016-ban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bóna Szabolcs: nincsen nemzetstratégia élelmiszer nélkül

Bóna Szabolcs: nincsen nemzetstratégia élelmiszer nélkül

A magyar agrárium előtt álló kihívásokról, az aszály és a klímaváltozás jelentette veszélyek elhárításáról, a Nemzeti Agrárgazdasági kamra újraszabályozásáról és az uniós közös agrárpolitikából várható forrásokról is beszélt Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.17. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×